Vélemény

A magyar–amerikai kapcsolatok ma nem ott tartanak, mint a Vida Ildikó-féle kitiltások pillanatában. A helyzet sokkal rosszabb. Ennek a magyar külügyes tiltakozó jegyzék csak tünete, nem pedig oka.

Nem gondolom, hogy minden bűntett elkövetéséért a bűnüldöző hatóságok volnának a felelősek. Ám sokszor kimutatható a nyomozó szervek mulasztása, vagy felvethető a politikai felelősség. Ha csak a most kibukott csalások színhelyét, a pénzügyi szektort nézzük, eszünkbe ötlik néhány olyan eset, amikor a befektetők megkárosításában nem csak az elkövetők voltak sárosak.

A fétis leggyakrabban talán egyfajta szexuális orientációra utal, a kultúrantropológus azonban a szót inkább arra a jelenségre használja, amikor valakik mágikus erőt tulajdonítanak egy tárgynak. A tárgyban valami szellemi dolog testesül meg, aminek az értéke kizárja, hogy a dolgot kritika tárgyává lehessen tenni.

A március 15-én bejelentett népszavazási kérdések mindegyike Orbán Viktor és társai fojtogató, debil rezsimjének épületéből szándékozik kiverni egy-egy téglát abból a célból, hogy mihamarabb összedőljön. A kérdések egyike egy önmagában nem sorsfordító, de szimbolikus erejénél fogva fontos témát kíván döntés tárgyává tenni.

Március 15. az egyik legszebb napunk az évben, a magyar szabadság csodálatos fantazmáját ünnepeljük, s jön a tavasz is, jön feltartóztathatatlanul.

Pereljük be a Financial Timest, úgy van! Ha bepereljük, akkor biztos nem lesz igaz, amit írtak, és nemcsak szűkölve fognak helyesbíteni és bocsánatot kérni és fizetni, de az Európai Bizottság is belátja, hogy a Financial Times hazudott, és a Bizottság soha nem is állította azt, hogy nem szabad csak az oroszokkal szerződni a majdani fűtőanyag-beszerzésre. (Sokért nem adnánk, ha tudnánk, melyik „kormányzati forrás” nyilatkozta azt a hir24.hu-nak, hogy ez a per meg fogja fektetni a FinTimest. Vajon egyszerű elmekihagyás játszott itt közre, vagy az illető az abszurd valóságértelmezés beláthatatlanul távoli vidékein jár már, és azt gondolja, bármit mond, az igaz lesz – azért, mert ő mondja?)

Az Orbán–Simicska-viszály elmérgesedése után a „közszolgálati” média viharos gyorsasággal alakult át. Az MTVA „nemzeti hírtele­vízióvá” formálta vezető csatornáját, ám az első adásnapok főként újságírótanoncok által készített műsorát bakik sora tette tönkre.

Élénk vita zajlik az állampolgári alapjövedelemről. A Narancsban Gébert Judit és Tőzsér János vitaindítójára (Ami jár, az jár, Magyar Narancs, 2013. június 6.) Scharle Ágota és Váradi Balázs válaszolt (Mivel jár, ha mindenkinek jár?, Magyar Narancs, 2013. szeptember 12.), s a felvetés indoklásában és kivitelezhetőségében egyaránt joggal találtak kifogásolnivalót. Az alábbiakban az alapjövedelem társadalmi és politikai szerepéről, illetve bevezethetőségéről fogalmazok meg néhány új érvet, támaszkodva a Megújuló Magyarországért Alapítvány március végén megjelenő tanulmányára.

Itt járt Ven Csia-pao kínai miniszterelnök, mondta, lesz pénz, nem lesz baj. Mi szerettük őt nagyon, felállva tapsoltunk neki az egyetemen, mert olyan okos dolgokat mondott (ahol pénz van, ott szeretet van, és ahol szeretet van, ott pénz is lesz), hogy azt ülve tapsolva ki se lehetett volna bírni. Miért nem kapott díszdoktori címet? Amikor azt mondta, lesz pénz, mi pár tibetit egy napig nem engedtünk haza onnan, ahová becsuktuk őket. Ennyi pénzért csak egy napra csuktuk be őket, de ha a következő kínai miniszterelnök több pénzt hoz, akkor több napra is be tudjuk őket csukni nyilván. Ha a következő még többet, lesz díszdoktori cím is, ha még annál is többet, akkor a friss doktor meg is műtheti a tibetieket, és kormánytisztviselők fogják egy szál alsónadrágban simogatni a tokáját, hogy te vadállat, te Don Jüan, te.

Mire számítson az, aki egy vidéki kisvárosban értelmiségiként és politikai szereplőként fellép a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen? Lapunk volt munkatársának vérlázító tapasztalatai.

Órákon belül eldől, folytatódik-e a Fidesz választási zuhanórepülése. A részvétel alacsonyabb a tavalyinál és a veszpréminél is. Két rossz közül bejön-e a harmadik? Ezt írta A szerk.

A közszolgálati média kipróbált demokrá­ciák számára is nagy falat.

Itt lett volna a lehetőség. Ha a magyar kormánynak szerencséje van, jól előkészíti a tárgyalásokat és ügyesen kezeli a nemzetközi médiát, akkor a Merkel-látogatás, a Putyin-vizit és Orbán varsói útja kimozdíthatta volna a magyar külpolitikát a tehetetlen sodródásból. Nem ez történt. Az igazi gond az, hogy nem olyasmi ­miatt, ami fölött a kormánynak vagy a kormányfőnek ne lett volna hatalma. Nem a szerencsével volt baj, hanem a belátás hiányával.

A Kódjátszma című filmről kijövet nyilván sokan elgondolkodnak a dolgok egyszerre bizarr, egyszerre kétségbeejtő viszonylagosságán.