A biopic Alan Turing (1912–1954) angol matematikus, a számítástechnika és a mesterséges intelligencia zseniális kutatója életét és sorsát követi a tragikus végkifejletig. A németek Enigma nevű sifrírozógépének a kódját feltörő tudóscsoport vezetőjét 1952-ben bíróság elé állították és elítélték. Bűne – mai szóhasználattal – szexuális orientációja volt: kiderült róla, hogy ún. „gyakorló” homoszexuális, ami a hatályos angol törvények szerint bűncselekménynek minősült.
Papírforma szerint cirka két év börtönbüntetés várt rá. Tekintettel társadalmi pozíciójára és tudományos reputációjára, a bíróság választást ajánlott a manchesteri egyetemi tanárnak: ha aláveti magát a hatóságilag előírt orvosi kezelésnek, megússza a börtönt. Turing a kényszer-kúrát választotta. Egy évig nyomták bele a szintetikus ösztrogént. A libidója elfojtására – afféle „vegyszeres kasztrációként” – alkalmazott női hormon gynaecomastiát, „nőmellűséget”, kóros mellmegnagyobbodást váltott ki nála. Szakmai pályafutása is megszenvedte az ítéletet: mivel személye immár „biztonsági kockázatnak” minősült, többé a közelébe sem engedték nemzetbiztonságilag érzékeny kutatásoknak, s mint bűncselekményért elítélt személy, nem kaphatott beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, ahol korábban rendszeres vendég volt a kutatóintézetekben és a tudományos konferenciákon. 1954. június 8-án manchesteri lakásán holtan találták. A halottkémi vizsgálat öngyilkosságban jelölte meg a halál okát.
A Turing-ügyben a dolgok bizarr és kétségbeejtő viszonylagossága tizenhárom évvel később, 1967-ben vált fájdalmasan érzékelhetővé. A törvényt, amelynek alapján Turingot perbe fogták és elítélték, 1967-ben az Egyesült Királyság parlamentjének alsóháza hatályon kívül helyezte. A homoszexuális érintkezés megszűnt bűncselekmény lenni, a homoszexualitást az angol törvényhozás – ahogy szakszerűen mondani szokás – dekriminalizálta.
Amivel implicite az is elismertetett, hogy a kódfejtő zseninek, Anglia megmentőjének (ahogy egyesek, talán némi fellengzős emelkedettséggel nevezik) az életét és pályafutását a politikai hatalom és a törvény tönkrezúzta, holott a negyvenkét éves korában halálba menekülő Turing semmi rosszat nem tett, ártatlanul szenvedett. A hatalomban egyébként volt annyi becsület, hogy ezt be is ismerje, igaz, majd’ fél évszázados késéssel. 2009-ben Gordon Brown miniszterelnök hivatalos formában és nyilvánosan bocsánatot kért az Egyesült Királyság kormánya nevében a „szörnyű eljárásért”, 2013-ban pedig II. Erzsébet királynő posztumusz uralkodói kegyelemben részesítette Turingot. (Lehet, hogy ha élne, ma már kaphatna beutazási engedélyt Amerikába?)
Tehát 1967-ben a homoszexualitás megszűnt hivatalból üldözendő bűncselekmény lenni, legalábbis Angliában. Evvel párhuzamosan megváltozott orvostudományi státusa is: megszűnt hivatalból gyógyítandó betegség lenni. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban törölte a nyilvántartott lelki betegségek szakmai katalógusából, 1990 óta pedig az ENSZ Világ-egészségügyi Szervezete (WHO) által kiadott International Classification of Diseasesben (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) sem szerepel többé.
Azaz a homoszexualitás nevezetű bűncselekményt dekriminalizálták, a homoszexualitás nevezetű betegséget pedig deklinicizálták.
Hogy miként lehet valami egyszerre bűncselekmény és betegség, illetve miként lehet valami hol bűncselekmény, hol nem, s ugyanúgy, miként lehet valami hol betegség, hol nem, ez nyilván a dolgok végtelen viszonylagosságának a része, ne is töprengjünk rajta sokat. Ma Kaliforniában a melegek pap előtt fogadhatnak örök házastársi hűséget egymásnak, miközben legalább nyolc ország van a Földön, ahol szexuális orientációjukért automatikusan halálra ítélnék s kivégeznék őket – ki érti ezt?
Ha már a deklinicizációnál tartunk, említsük meg annak a nevét, aki eredetileg klinicizálta a homoszexualitást, igaz, akaratlanul, bár a legjobb humanista meggondolásokból. Magyar ember volt, Kertbeni Károlynak (1824–1882) hívták. Ő amellett érvelt, hogy a homoszexualitás nem valamiféle büntetendő erkölcsi eltévelyedés, hanem veleszületett testi adottsága az embernek. Ő alkotta meg egyébként a homoszexuális és heteroszexuális szavakat, s mivel a tárgy megnevezése legalább annyira a megnevezés tárgyának a megalkotása is (lásd Heidegger és Tsai), bízvást mondhatjuk, hogy a homoszexualitás magyar találmány, hungarikum. Legyünk erre is büszkék, ne csak a hat-háromra…
De vissza Turinghoz. A politikai hatalom letéteményesei bocsánatot kértek tőle, az orvostudomány, az ügyben illetékes pszichiátria képviselői viszont ezt elmulasztották – horkant fel egyik utolsó írásában Thomas S. Szasz, az antipszichiátria 2012-ben elhunyt, magyar származású bajnoka.
Pedig volna miért bocsánatot kérni, s nem csak Turingtól. A modern elmegyógyászat története az egymást váltó légből kapott „betegségek” és szörnyűbbnél szörnyűbb „gyógymódok” fekete krónikája. Ezek rendre hitelüket vesztették. Diszkreditálódott Certelli doktor elektrosokkja és Medina doktor (magyar származású ő is!) inzulinsokkja, a könnycsatorna mentén a homloklebenyt jégcsákánnyal (magyar neve sugallata ellenére ez egy tűszerű szerszám) roncsoló António Egas Muniz és követője, Walter Freeman lobotómiaműtétje. Kedvetlenül idézzük fel 19. századi előfutáraikat is, a hisztériát (van-e még ilyen betegség?) a clitoris kimetszésével „gyógyító” viktoriánus orvosokat, vagy a döblingeni klinika orvosait és ápolóit, akiknek röpke két hét alatt sikerült végezniük az intézménybe csalárd módon becsalogatott kollégájukkal, a boldogtalan Semmelweis doktorral.
De az amerikai dr. Samuel A. Cartwright (1793–1863) emléke előtt mégiscsak tisztelegni kell. Ő drapetomaniának nevezte el az általa felfedezett lelki betegséget. Kóroktanát 1851-ben tette közé egy előadásban, amelyet a Louisianai Orvosi Társaság szakközönsége előtt olvasott fel. A betegség nevének jelentése „szökési mánia”. Ez a kór az amerikai Dél ültetvényeinek fekete rabszolgái közül szedte áldozatait. Alaptünete, hogy a beteg makacsul meg akar szökni az ültetvényről, s a szökést ismételten megkísérli. Dr. Cartwright hatékony gyógymódot is kidolgozott. A szökési hajlandóság első jelére a páciensből „korbáccsal kell kiverni az ördögöt”, a szökésből visszahozott ápoltnak pedig le kell vágni a két nagylábujját, hogy legközelebb ne tudjon eléggé gyorsan elfutni üldözői elől.
Szó se róla, irigykedve gondolunk vissza dr. Cartwrightra és Aszklépiosz többi zsandárjára: ha el akarták kapni valakinek a tökét, kitaláltak az illetőre egy betegséget, és hatósági segédlettel ráhúzták a vizes lepedőt. Ma már ez nem megy ilyen könnyen. Pedig hej, de szívesen találnánk ki mi is egy-két célirányos lelki betegséget, amiből aztán hatósági segédlettel kigyógyítanánk a benne szenvedőket: a stadionitisből és a bankophobiából, az eurózisból és a russophiliából, valamint minden betegségek legveszedelmesebbikéből, a banditokleptokratizmus-szindrómából…
