Száz szónak is egy a vége, bepereljük a brit sajtópatkányokat, és az Európai Atomenergia Közösség (az Euratom), illetve ennek erre szakosodott szerve, az Ellátási Ügynökség (ESA) nyomban zöld utat ad a fűtőanyag-beszerzésnek. Sőt, mire a helyreigazítás leközlésre és a fájnansöl fájdalomdíj átutalásra kerül, lehet, az angyalok a komplett új blokkot már le is szállítják a Duna partjára, és az árut a sajtóbírságból nemcsak ki tudjuk teljes egészében fizetni, de egy kicsi még marad is. És abból Orbán Viktor az ország minden lakosát, a csecsemőket is, a baloldaliakat, a baloldali csecsemőket is meg tudja vendégelni egy kupica pálinkára!
Addig is, amíg ez kipörgi magát, dolgozzunk abból a kevésből, amit tudunk. Arról, hogy mi az a hivatal, ami blokkolt, miért tehette ezt és mit jelenthet a blokkolás, pár oldallal beljebb szakértői nyilatkozatot olvashatnak, ami dicséretes visszafogottsággal tartózkodik bizonyos következtetések levonásától. (Annál is inkább, mert e következtetéseket egyesek nemritkán alpári hangnemben vonják le, amint arról rövidesen Önök is meg fognak győződni.) A fejlemények latolgatásához a fenti interjúnkon kívül támpontot jelenthet még a Roszatom főszóvivőjének vonatkozó közlése is. Szergej G. Novikov úr a Népszabadság érdeklődésére, hogy akkor most mi lesz, megvonta a vállát, és azt mondta a népszerű napilapnak, hogy „mi”, mármint a Roszatom, „ebben a kérdésben nem vagyunk tárgyaló fél. Ez nem a Roszatom ügye, hanem a magyar kormányé és az Európai Unióé.” Szergej Gennagyevics, aki maga is zsurnaliszta végzettségű, a fején találta a szöget, hisz vállalata, az ugyancsak közkedvelt Roszatom érvényesnek vélhető szerződéssel rendelkezik a fűtőanyag-beszállításra is, és nekik még nem szóltak arról, hogy a másik szerződő fél, a magyar kormány, módosítani szeretné ezeket. Miért, szeretné módosítani? Nahát, nahát…
Engedjük meg egy mondat erejéig azt a halvány eshetőséget, hogy a magyar kormány valamilyen módon rábírja az Európai Bizottságot (vagy az Euratomot, vagy az ESA-t), hogy engedje el ezt az ügyet, és változatlan formában engedélyezze, hogy a Roszatom ne csak az építője és az üzemeltetője legyen az új paksi erőműnek, de a fűtőanyagot is csak ő szállíthassa. Ez esetben egy későbbi cikkünkben vissza fogjuk vonni lenti állításainkat.
De ha a Bizottság nem tágít?
Innentől kezdve – minthogy a szerződések titkosak – csak a fantáziánkra hagyatkozhatunk, és mivel a szerződések titkosak, sem okunk, sem semmilyen erkölcsi kötelességünk nincs azt feltételezni, hogy a magyar kormány nyilvános, demokratikus vitában is védhető, az ország valós, hosszú távú érdekeit szolgáló megállapodást kötött Moszkvával.
Technológiai értelemben lehetséges-e egyáltalán, hogy más vagy más is szállítson fűtőelemeket a Paksra tervezett erőműbe? Ha nem, és a Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy csak a Roszatomtól nem vehetünk nukleáris tüzelőt, akkor az egész bővítésnek fütyültek? A formális logika szabályai szerint igen. Vajon ez esetben – ha tehát el kell állnunk a bővítéstől – milyen költségek hárulnak Magyarországra? De menjünk tovább. Ha technikai értelemben más cég is szállíthat (mert az ő fűtőanyagával is lehet majd fűteni a vadonatúj orosz kályhában), játszhat-e a finn megoldás, azaz hogy pár évig az oroszok szállítanak, aztán más, vagy más is? Azt a szerződést, amit a Paks 2 projekttársaság tavaly december 9-én írt alá az orosz féllel, ebben az esetben is át kell írni: de vajon mit kérnek, mit kérhetnek az oroszok a módosításért – különös tekintettel arra, hogy az atomerőmű-építésnél és -üzemeltetésnél csak a hosszú távú fűtőanyag-beszállításon tudnak többet keresni? Vajon a fűtőanyag-szerződés módosítása (még egyszer: ha lehetséges egyáltalán) hogyan érintheti a december 9-én megkötött két másik szerződést, a fővállalkozóit és az üzemeltetésit? Vagy a korábban megkötött finanszírozási megállapodást? Mekkora bánatpénzt kérhetnek az oroszok a módosításért, vagy milyen volumenben kaphatnak kompenzációt ezekben az egyéb szerződésekben, hogy a fűtőanyagüzlet meghiúsulása miatt elmaradó hasznukat pótolják? Elvégre az aláírt fűtőanyag-szerződés a magyar fél hibájából esik épp kútba: hisz az Euratom a magyar felet kötelezi a módosításra, és nem az oroszt. Oroszország nem is tagja az Euratomnak, nem neki a felettes énje az Euratom!
Mindez formálisan úgy zajlik, hogy a fűtőanyag-szerződést hárman írják alá: a vevő (mi), az eladó (az oroszok) és az ily módon lényegében vétójoggal rendelkező Euratom. Aszódi Attila, a paksi kormánybiztos közlése szerint, amit a Magyar Nemzetnek tett, az európai ellátási ügynökség „megkapta a kész szerződést is”. A kérdés már csak az lenne, hogy mikor: mielőtt a magyar és az orosz fél aláírta, vagy az után? Lehetséges-e, hogy azt gondolták a magyar tárgyalók, az Euratomnak kötelessége elhinni azt, amit a kormányfő vagy valamelyik segédje a paksi bővítésről állított, hogy ti. ez lenne az „évszázad üzlete”? Vagy azt gondolták, hogy az Euratomot is át lehet kúrni? Az Euratom úgyis aláírja, oszt’ megy a picsába? Vagy nem gondoltak semmit, mert egyetlen ember nem maradt Orbán Viktor környezetében, aki legalább minimális szinten értene ahhoz, amit csinál, és aki szólni merne Orbánnak, hogy ácsi, az unióval az előtt kéne minden kényes kérdést megtárgyalni, hogy az oroszokkal szerződünk, és ennek így nem lesz jó vége – még akkor sem, ha egyébként tényleg bővíteni kéne Paksot?
Lehetséges, hogy a kormány közlései arról, hogy a paksi bővítést az Euratom és a Bizottság múlt csütörtöki vétója még nem süllyesztette el teljesen, igaznak bizonyulnak majd – bár azt nem árt tudni, hogy ez csak az első olyan mozzanat volt, ahol a paksi projekt és az oroszokkal kötött szerződéshalmaz uniós szabályozást sérthet, és már ezt sem sikerült megoldani. Lehetséges az is, hogy ez valóban a vég kezdete. Az nem lehetséges csak, hogy a módosítás és a bennmaradás ne kerüljön pénzbe; és hogy a kiszállás ne kerülne ennél még sokkal több pénzbe. Mennyit fizetünk majd Putyinnak a semmiért, Orbán Viktor meg nem valósuló rémálmáért, pár aláírt papirosért?
(Ha mi lennénk az oroszok, egy dollárral kérnénk kevesebbet a fűtőanyag-szerződés módosításáért, mint amennyit a magyar félnek akkor kéne fizetnie, ha felmondja a szerződést. De sajnos nem mi vagyunk az oroszok, és nekünk még sohasem sikerült ostoba, öntelt gazemberekkel milliárd dolláros üzleteket kötnünk.)
