Vélemény

A „disszidens” szóra (valamint szófaji va­riánsaira, a „disszidál” igére és a „disszidálás” főnévre) talán azok is emlékeznek még, akiknek az ancien régime (szocializmus, pártállam stb.) politikai-ideológiai szókészlete időközben kiment a fejéből. Veretes, régi latinizmus a magyar nyelvben, már a tizenhetedik századból is van rá adat.

Vajon hogyan állhat a Simicska-fronton a küzdelem? Az utolsó hírünk a múlt hétről az, hogy a hirdetési piac gondosan belajosozott részét mégiscsak kilajosozzák – aztán vagy így lesz, vagy nem lesz így, csak a jóisten a megmondhatója.

A szélsőséges szíriai erők elleni harc Aszad malmára hajtja a vizet. És ha a diktátor reálisan méri fel a helyzetet, könnyen arra a következtetésre juthat: e pillanatban nem Izrael az ellensége, inkább az iszlám radikalizmus.

„Engem a nagypolitikai hacacáré nem érdekel, hagyjanak békén!” Ha Ön is mondott vagy gondolt hasonlót, kérjük, folytassa az olvasást!

Obama tallinni kijelentései erősen emlékeztetnek egy másik beszédre. Abban Churchill figyelmeztette a világot, hogy a konfrontáció folytatódik, mert Sztálin vérszemet kapott, miután Európának megmutatta a Vörös Hadsereget, és a Vörös Hadseregnek Európát.

A tegnapi meccsen az MTI lekapta az újra nyilvánosság elé lépő Orbán Győzőt. 13 éves jegyzetünket ajánljuk ennek apropóján, melyet így zártunk: „Hogy a Fejér megyei üzleti banditizmus hogyan válhatott kormányzati kérdéssé, ne tőlünk kérdezzék. Mi sem értjük, hogyan süllyedhettünk idáig.”

Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét a roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából kérdezte meg a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsora.

Ha igaz, amiről kedd délután még nem tudjuk, hogy biztosan igaz-e, hogy tudniillik a három ellenzéki párt átfogó megállapodást kötött a koordinált indulásról a budapesti önkormányzati választáson, és hogy Falus Ferenc volt kórházigazgató és tiszti főorvos személyében megtalálták Tarlós István kihívóját, akkor is csak azt mondhatjuk el, hogy a nem elbaszás minimális kritériumának sikerült – nagyjából az utolsó pillanatban – megfelelniük.

Ungváry Krisztián Mese vagy valóság? (Magyar Narancs, 2014. július 24.) c. írásában nem arra válaszolt, amiről Mese a zsidó jólétről (Magyar Narancs, 2014. július 17.) c. cikkem szólt. Felelete javarészt azt bizonygatja, hogy a zsidók gazdagabbak voltak a keresztényeknél. Én viszont azt tárgyaltam, hogy az az állítás, miszerint a nemzet javainak hatalmas része, mégpedig negyede-ötöde volt a zsidóké a holokauszt előtt, részben az egykori antiszemita szerzők, részben az ő koholmánya. Írásom tehát nem szándékozott cáfolni a zsidók jóléti fölényét, hanem a fölény mértékével kapcsolatos tudás megbízhatóságát ellenőrizte. Azt mutatta meg, hogy amiről Ungváry azt állította, ott áll bizonyos szövegekben, nem áll ott. Nem lenne dolgom ennélfogva, hogy foglalkozzam azzal is, mi minden tudható és mi mindent tud még Ungváry a zsidók jómódjáról. De ha már így alakult, szólni fogok erről is.

Orbán Viktornak a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban elhangzott előadását látszólag nem az indulatokat, szenvedélyeket célzó szónoklatok közé, hanem az érvelő beszéd műfajához kell sorolnunk.

„Szavainkat elcseréltük” (Európa Kiadó)

A „magyar termékként” életünkbe betolakodó jobboldali tömegkultúra valóban nem több annál, mint amit a falusi kocsmai lét kínálni tud a közmunka számkivetettjeinek.

Ma rendezték meg a Millenáris Parkban a közmédia napját, az MTVA nagyszabású önfényezését és népünnepélyét. A közmédia napja alkalmából mi nem sört, virslit, hanem egy nemrégiben megjelent, szomorú szerkesztőségi cikkünket ajánljuk.