Mindig kicsit megrázkódom és szólni lenne kedvem, ha tudós és fiatal emberek az együttműködés helyett a kollaboráció szót használják; ilyenkor érzem, milyen öreg vagyok. Hiszen rajtam kívül már biztosan nem jut eszébe senkinek a szó régi, történelmileg meghatározott, negatív jelentése, és minek is ezzel bárkit idegesíteni. Aztán hirtelen átfut az is az agyamon, hogy a kollaboráció nem feltétlenül korfüggő. Előfordulhat például a távoli jövőben (egy távoli bolygón), hogy valami majd végleg megváltozik (összeomlik hangtalanul), és kísértetekként (az idők mélyéről) ismét felbukkannak a kollaboránsok (mintha Európa kiadó lenne). Akkor pedig milyen hasznos lesz, hogy a fiatalabbak már nyelvileg is felkészültek erre. Annyit feltétlenül tudniuk kell, hogy kevésbé szabad világokban nem ritka a kollaboráns, sőt, ahogy keményedik a rendszer, úgy lesz belőle egyre több. Egykori tehetséges emberek is akadnak köztük, akik valaha viccesek és kedvesek voltak, de aztán valamiért esetleg megsértődtek, megkeseredtek, és most elhivatottságukban úgy érzik, ha az erősek (idegen vagy nem annyira idegen elnyomó hatalmak) mellé állnak, végre odakerülhetnek az őket megillető helyre, ahol például kidolgozhatják területük átalakításának, megmentésének egyedül üdvözítő stratégiáját.
Szeretnék most néhány szót szólni a rúdugrásról.
Ha volt valaha a rúdugrás történetében igazán kedves, vicces és mérhetetlenül tehetséges ember, akkor Charles Hoff az volt. 1902-ben született Fredrikstadban, Norvégiában. Gyerekkorában nem volt ügyes sportoló, viszont remekül rajzolt. Oslóban az Állami Művészeti Akadémiát látogatta (rövid ideig állítólag Párizsban is festőnek készült), zenélni és táncolni tanult, saját bevallása szerint egyszer színpadra lépett egy zenés darabban. Mindeközben az egyetemen folyamatosan atletizált, távol- és magasugró volt, de főleg középtávfutóként aratott mérsékelt sikereket. Egy napon aztán, edzés után váratlanul odalépett hozzá a norvég szövetségi edző, és így szólt: „Charles, te rúdugró vagy.” Ez azért lepte meg Hoffot, mert a rúdugrás gyakorlatilag az atlétika egyetlen olyan ága volt, amelyben korábban tényleg ügyetlennek bizonyult. Az edző szava azonban szent, Hoff pedig tíz hónap gyakorlás után, 1922 szeptemberében újfajta technikával világcsúcsot állított fel. Azután a bambuszrúddal még háromszor ugrott olyan magasra, mint a világon előtte soha senki; utolsó hitelesített rekordját 1925-ben érte el, 425 centiméterrel.
A húszas évek elején-közepén tehát ő volt a rúdugrás egyeduralkodója, így természetesen az 1924-es párizsi olimpia legnagyobb esélyesének számított. Egy csuklósérülés azonban megakadályozta, hogy elinduljon, csak négyszázon és nyolcszázon állhatott rajthoz, előbbi számban az elődöntőig jutott, az utóbbiban a döntőben nyolcadik lett. Közben szomorúan láthatta, hogy a rúdugrást egy tizenhét éves amerikai, Lee Barnes nyerte, aki akkoriban harminc centivel ugrott kisebbet Hoff csúcsánál. (Később Barnes még egy területen halhatatlanná vált, 1927-ben ő volt Buster Keaton rúdugró-kaszkadőre – egyben élete első dublőre – a College című filmben. Buster – akinek az atlétikai pályán semmi sem sikerül – szerelmét meg kell menteni, rohan, sövényeken ugrik át, mint az őrült, aztán Barnes berepül az emeleti ablakon, és a bukfencből már megint Keaton áll fel.) Hoff nem keseredett el, a következő években Európában számos versenyt nyert (egy híres képen világcsúcskísérlet közben törik el a botja), majd 1926-ban az Egyesült Államokba indult versenyturnéra. Egy hétpróba-összecsapáson legyőzte a tízpróba olimpiai bajnokát, Harold Osbornt (Hoff eredményei alapján valószínű, hogy az összetett számokban talán egy évtizedig sem talált volna méltó kihívóra). Többször diadalmaskodott távolugrásban és különböző futószámokban, rúdugrásban pedig csak önmagával versenyzett: a Popular Science 1926 júniusi számában azt nyilatkozta, hogy ő talán elérheti majd a 15 láb magasságot, de annál nagyobbat soha senki nem lesz képes ugrani. Hoff népszerű volt a pályán kívül is: sok helyen megjelentek karikatúrái (tényleg remekül rajzolt), az amerikai újságokban pedig állandóan a „sokoldalú norvég géniuszról” írtak, aki ha nem lendül éppen szédítő magasba, charlestonversenyeken amerikai szépségekkel táncol. Legnagyobb sikerét is a varietében aratta: egy műsor keretében 416 centimétert ugrott rúddal – frakkban. A jól fizető show-fellépések azonban váratlanul kettétörték Hoff karrierjét; hiába tiltakozott, a nemzetközi szövetség száműzte az amatőrök közül, így 1928-ban már semmilyen számban nem indulhatott az olimpián.
Pályafutása végeztével edző és sportújságíró lett, majd a harmincas évek második felétől publikálni kezdett a norvég fasiszta párt, a Nasjonal Samling lapjában. 1940-ben, a német invázió idején, amikor a norvég sportolók többsége önként jelentkezett a honvédő hadseregbe, Hoff felhívást tett közzé, amelyben arra kérte őket, hogy tegyék le a fegyvert és térjenek vissza a sportpályákra. A megszállás idején azután maga kereste fel a náci Reichskommissariatot, hogy támogatásukkal német példa nyomán (és a korábbi baloldali kezdeményezésekhez meglepően hasonló eszközökkel) megkezdhesse a norvég sportrendszer átszervezését (állami sportirányítás, állami sportiskolák, állami szerencsejáték stb.). Buzgalma eredményeként helyettes államtitkárrá nevezték ki; területén Vidkun Quisling miniszterelnök jobbkeze lett. Komoly eredményeket egyrészt a norvég sportolók következetes bojkottja, másrészt a német pénzügyi támogatás elapadása miatt nem ért el. A világ újságjai 1943-ban halálhírét közölték, a népszerűtlen politikust állítólag meggyilkolták. A hír hamisnak bizonyult; Hoffot mint valódi quislinget (ezt a kisbetűs szót már a fiatal tudósok sem használják) csak 1945 májusában tartóztatták le – a híradásokban egyszerre szerepelt az ugyanabban az időben lefogott Göringgel és Kesselringgel.
A rúdugrás egykori királyát 1947-ben kollaboránsként 9 évi kényszermunkára ítélték. Büntetése letöltése után szerkesztőként egy kiadónál dolgozott, álnéven krimit is írt. Charles Hoff Oslóban halt meg 1985-ben, néhány hónappal azelőtt, hogy Szergej Bubka első emberként a világon átugrotta volna a 6 méteres magasságot. Ennyit a rúdugrásról.
