A majd tízperces nyilatkozat légmentesen illeszkedik az alaptörvény preambulumában megfogalmazott, és a Szabadság téri megszállási emlékművel kisiskolás módon közvetített történelemszemlélethez. Eszerint azokban a periódusokban, amikor valamely etnikai vagy vallási (illetve annak önkényesen kinevezett) kisebbséget a létében is fenyegető megkülönböztetés ért, Magyarországnak soha nem történelme volt (amelyet, ugye, a nemzet mindig maga alakít), hanem sorsa (amikor nélkülünk döntenek rólunk mások). Következésképpen a magyar nemzet tagjai (a magyarság) nem felelősek az országhatárukon belül történt 1944-es deportálásokért – azért tehát, amit a zsidósággal és a cigánysággal mások műveltek –, sőt azoknak az időknek ők éppúgy áldozatai, mint a haláltáborokba hurcoltak. (És éppen ezért, ugye, nem ártana végre ezzel is legalább annyit foglalkozni, mint a holokauszttal.)
Ez a nézőpont nemcsak Balog azon mondatában érhető tetten, amelyről nehezen eldönthető, hogy inkább felháborító, vagy csak röhejesen ostoba: „Fontos tudni, hogy Magyarországról semmifajta roma, cigány deportálás nem történt. Ausztriából történt, tehát a magyar cigányokat is onnan vitték, és ezért valóban Magyarország is érintett.” Ehhez elegendő annyit megjegyezni, hogy 1944-ben Magyarország nyugati szomszédja nem Ausztria, hanem a német Harmadik Birodalom volt; a magyar cigányokat következésképpen nem Ausztriából „vitték” tovább, mivel a magyar állam közvetlenül a náci Németországba deportálta őket. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének világképe a maga pőreségében az alábbiakban jelenik meg: „Bízom benne, hogy nem tekintik túl nagy provokációnak, de egy kicsit provokatív lesz a válaszom. Megmondom őszintén, a roma holokauszttal kapcsolatban azért vagyok visszafogott, mert ez egy újabb felfedezés. Ennek a népnek a legnagyobb tragédiája az, hogy nincs történelme, vagy ha van történelme, akkor nem tudunk róla. És amelyik népnek nincs történelme, azt mi, magyarok, pontosan tudjuk, mit jelent, amikor el akarják rabolni a történelmünket. (…) Figyeltem azt a folyamatot, ahogy a cigányság értelmisége úgy lassan fölfedezte, hogy bocsánat, hát nekünk is volt holokausztunk, a történelemben ilyen módon benne vagyunk. És mégis óva intem a cigány barátaimat attól, hogy túlságosan erre az identitáselemre koncentráljanak, mert ma már a zsidóságban is nagyon sokan eljutottak odáig, hogy ha a zsidó identitás egyetlen vagy a legfontosabb alkotóeleme az, hogy volt holokauszt, és mi áldozatok vagyunk, az egyszerűen egy olyan belső zavart, skizofréniát okoz, ami nem a jövőt szolgálja. Tehát miközben az áldozatoknak meg kell adnunk a legnagyobb tiszteletet, a holokauszttal kapcsolatban ki kell mondanunk a legfundamentálisabb mondatokat, hogy ilyen még egyszer nem történhet meg, és felelősséget vállalni kell érte a tetteseknek, aközben meg vigyáznunk kell arra, hogy ne ilyen viktimizálódás legyen, így szokták ezt mondani, hogy mindenki áldozatszerepre törekszik, mert úgy gondolja, hogy ő akkor fontos, akkor valaki, neki akkor jár valami. Tehát nagyon fontos, hogy a cigányságban ne tengjen túl ez az áldozatmentalitás, mert akkor a saját belső erejüket, erőforrásaikat veszik el attól, hogy újat tudjanak kezdeni az életben, hogy elinduljanak előre, elinduljanak fölfelé.”
Esszenciális mondatok. Látszatra úgy vállal közösséget („ki kell mondanunk”), hogy közben eltolja magától nemcsak a múltbéli felelősséget (a szörnyűségekkel a tetteseknek kell szembenézni), de a jelenbélit is. Hiszen a „viktimizálódás” beemelése (ah, az intelligencia mily finom megnyilvánulása: „így szokták ezt mondani”) nem más, mint napi problémák hárítása. Balog összes romaügyi nyilatkozata arról szól, hogy az Orbán-kormányzat mennyi mindent fog tenni a cigányok felemelkedéséért. Az eredményt mindannyian látjuk, de eszerint tévedünk, ha a tényleges és átgondolt programok hiányával magyarázzuk a változatlanságot. A saját sértettségükbe, áldozati szerepükbe burkolózó cigányok (akiket „felfedezett” holokauszttörténelmük még inkább erre késztet) magatartásukkal maguk teszik tönkre a jövőjüket, és szalasztják el a „fölfelé” haladás lehetőségét.
A Balog vasárnapi szavait átható cinizmus és számító sunyiság nem új keletű. A cigány gyerekek javáért szavakban mindenre kész miniszter-lelkész teljes súlyával kiállt a nyíregyházi szegregációs perben a szegregálók mellett (miközben a szegregációt nem szegregációnak, hanem hol felzárkóztatásnak, hol külön tanulásnak nevezte). Ha szóba kerül, soha nem felejti el hangsúlyozni, hogy a romák elleni sorozatgyilkosság a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején történt, ellenben ők folyamatosan figyelemmel követik az áldozatok családjainak sorsát, és ahol tudnak, segítenek – miközben a Roma Sajtóközpont vagy éppen
a magyarnarancs.hu tudósításaiból tudható, hogy ez távolról sincs így. Gyöngyöspatáról interjúiban azzal kábítja a külföldi újságírókat, hogy a kormány az egyenruhás félelemkeltést tiltó törvény meghozatalával szigorúan fellépett az etnikai zavarkeltéssel szemben – arról viszont mintha nem is hallott volna, hogy Gyöngyöspata igazi tragédiája az volt, hogy a magyar állam hetekre magára hagyta a falu lakosságát a települést elözönlő szélsőjobboldali hordákkal. Felidézhetjük tavalyi bizarr csereajánlatát: „Nem tűrjük a cigányok gyalázását, de önök se tűrjék meg maguk között a bűnözőket, a zavarkeltőket!” A cigányokért aggódó mondatainak őszintétlenségét, és azt, hogy ezzel a mázzal lényegében a cigányok lenézését igyekszik elfedni, a cigányok elleni hajtóvadászatot felidéző most vasárnapi és öt évvel ezelőtti szavai mutatják a legjobban: „Az utolsó gyilkosság Kislétán éppen a roma holokauszt emléknapján történt, és hát azt szoktam mondani erre nagyon keserű iróniával, remélem, senki nem érti félre, hogy úgy látszik, a gyilkosoknak volt stílusérzékük, mert úgy gondolták, ezzel is kifejezik a gyűlöletüket ez iránt a népcsoport iránt” – ezt mondta Balog Zoltán vasárnap. És ezt a közleményt adta ki 2009. április 9-én, a romák nemzetközi napja alkalmából, a sorozatgyilkosok hetedik szervezett támadása és negyedik halálos áldozata, az ötéves Csorba Róbert meggyilkolása után. „De azt sem szabad megengedni, hogy bárki politikai előnyszerzésre használja a rasszizmus vádját, a gyűlölködéssel való riogatást. Nem engedhetjük meg, hogy bárki is visszaéljen a kisebbségi csoportok valós vagy vélt félelmeivel. Visszautasítjuk azt a vádat, hogy Magyarország rasszista ország lenne. Felhívunk minden közszereplőt, hogy a romákkal vagy nem romákkal szemben elkövetett brutális bűncselekményekről, konkrét ügyekről ne alkosson elhamarkodott ítéletet, ne prejudikáljon. Hiszen számos esetben bebizonyosodott már, hogy az egyes elkövetőket nem rasszista indítékok vezették, hanem romák közötti leszámolás volt az indítéka az adott bűncselekménynek.”
Viszont biztosak vagyunk benne, hogy akkor is, mint mindig, kedvesen, szeretetteljesen mosolygott, és jóságosan csillogott a szeme.
