A harmadik
Magyarország egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ne világelső, vagy legalábbis ne az élbolyban küzdő legyen a koronavírus-járvány elleni „háborúban”.
Magyarország egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ne világelső, vagy legalábbis ne az élbolyban küzdő legyen a koronavírus-járvány elleni „háborúban”.
Nyilván önök is úgy vannak vele, mint mi, hogy évek (az idősebb kollégák évtizedek) óta valóságos ideggörcsben várják a japán zárszámadási törvény vitáját a tokiói parlamentben, és miután kiderül, hogy a hiány magas, napokig álmatlanul tanulmányozzák az apró betűs részt, hogy hol szaladtak el a költségek (vagy maradtak el a tervezett bevételek). Szegény japán adófizető barátaink!
Na, elmentek ti a picsába – írta Budai Gyula Fekete-Győr Andrásnak adresszálva, de az egész ellenzék okulására az olimpia és egyáltalán a versenysport vonatkozásában, a reá oly jellemző kifinomultsággal – nem ironizálunk, tényleg szerfelett kifinomult bejegyzésről van szó, hisz azt írta, hogy p.csába (így biztos mást jelent).
A Fogd a pénzt és fuss! botcsinálta bankrabló főhőse (Woody Allen) ezzel a felütéssel dugja a pénztáros orra elé a helyesírási hiba miatt zavaros, ám a „nálam van a stukker!” folytatás miatt egyértelmű felszólítást tartalmazó cetlit. A szimpla erőszakkal történő rablás ősi módszere már a múlté, a modern pénzvilágban egyre több lehetőség kínálkozik a tettlegességet mellőző lopásra.
Lewis Hamilton hétszeres világbajnok brit autóversenyző alaposan kiakasztott egy bejegyzésével jó pár magyar politikust, akik közül néhányan neki is estek. Adunk egy kis segítséget a magyar viszonyok megértéséhez.
Lehetséges egy laikusok által is könnyen megválaszolható kérdést nehéz szakmai problémának álcázni – erre mutat rá egy népszerű matematikai feladvány.
Miközben a kormány százmilliárdos nagyságrendben szórja a közpénzt uszító – ám minden gonoszsága ellenére is mára önmaga paródiájába fulladó –, meleg- és „Brüsszel”-ellenes kampányaira, az Európa számos országában berobbant újabb Covid-hullám lassan Magyarországot is eléri.
Népszavazási kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet a kormányfő a múlt héten, az eseményt novemberre várhatjuk, és közvetlen következménye abban az értelemben, hogy a törvényhozásnak ilyen vagy olyan végeredmény esetén ilyen vagy olyan törvényt kéne hoznia, nem lesz. (Ez már csak abból a tényből is következik, hogy a kérdések részben értelmetlenek, részben a valósággal csak feltételes kapcsolatban állnak – de erről még lesz szó.)
Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott.
Van ilyen szó? Most már van. Ízlelgetem. Karmestertelenül. Tá-tá-tá-ti-ti-tá. Szép, muzikális szó. Tá, ti-ti-tá-tá tá.
Megvan valakinek a freegan (free+vegan) mozgalom? Szerfelett haladó gondolkodás, világjobbító hevület jellemzi a tagjait, folyamatos harcban állnak a jóléti társadalmak túlfogyasztásával, mindennapi programjuk tenni valamit a klímakatasztrófa elkerüléséért, saját életükkel mutatnak példát, mint a környezetvédelem élcsapata.