A szerk.

A sarokban

A szerk.

Népszavazási kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet a kormányfő a múlt héten, az eseményt novemberre várhatjuk, és közvetlen következménye abban az értelemben, hogy a törvényhozásnak ilyen vagy olyan végeredmény esetén ilyen vagy olyan törvényt kéne hoznia, nem lesz. (Ez már csak abból a tényből is következik, hogy a kérdések részben értelmetlenek, részben a valósággal csak feltételes kapcsolatban állnak – de erről még lesz szó.)

Ilyen elvárás, mármint hogy a parlamentet erre vagy arra kötelezze a referendum, a kezdeményező részéről sem fogalmazódott meg, sőt, még azért sem fájna túlságosan a fő fő, ha a népszavazás nem lenne érvényes. A kitűzött matematikai cél az, hogy sokan menjenek el; ami viszont teljesíthetőnek látszik, már csak azért is, mert amennyien elmennek, az – előre szólunk – sok lesz, még ha kevés is.

A kérdések, illetve az öt „nem” válasz, amit sugallanak, még csak nem is direkt módon uszítanak a buzik ellen, főszereplőik bizonyos, leginkább képzeletbeli „kiskorú gyerekek”, akiknek a feje fölül, mint a népszavazás márkajelzése („gyermekvédelmi”) is mutatja, olyan veszélyeket kell közös erőfeszítéssel elhárítani, amelyekről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egyáltalán léteznek. Ezek mibenlétének pontos definiálását, illetve a kérdések hagyományos felfogás szerinti megértését, akár csak az „elnézést, de mi a faszról beszél Ön?” visszakérdezésre adható, legalább foltokban elfogadható válasz lehetőségét változatos, rafinált módokon lehetetlenítik el maguk a kérdések. Oké, nem támogatom, hogy „kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak”. De mi az, hogy „szexuális irányultságok”? Többes számban? A heteroszexuális irányultságot sem szabad az iskolában bemutatni? Szerelmes verset csak a szülő engedélyével lehessen tanítani? Vagy az nem irányultság? Hanem mi? Az „irányultság” az egy csúnya szó, olyan csak a buzinak van, de neki több is? És mit szól ehhez az Alaptörvény? Aztán mi a nyavalya az a „nemátalakító kezelés”, amelynek a kiskorúakat célzó „népszerűsítése” (valamint „a nem megváltoztatását bemutató”, ugyancsak az aprónépnek szánt „médiatartalmak” közzététele) oly járványszerűvé vált hazánkban, hogy felszámolásukhoz a kormány tömegmozgalmat kénytelen indítani? (Legkétségbeesettebb és legjóhiszeműbb értelemkereső erőfeszítésünkben talán arra gondolhatnánk, hogy kormányunknak az interszexuális – az interszexuálisnak született – gyerekek nemmegerősítő orvosi beavatkozásai szúrnák a szemét: de ha ez így van, már az is feneketlen gonoszságról árulkodik, rá­adásul e műtétek csekély, minden valószínűség szerint a nullához tendáló száma ugyancsak cáfolja a kérdések akár legcsekélyebb érintkezését a valósággal.) Van olyan kérdés is, amely olyasmit akar tiltó listára helyeztetni a szavazó néppel, amit hatályos törvényeink amúgy sem engedélyeznek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.