A szerk.

Másság

A szerk.

Az idei Pride más volt, mint az eddigiek. Más volt, például azért, mert nem az Andrássy úton vonult a menet.

Mint az köztudomású, egy Mi Hazánk nevezetű Fidesz-filiálé ugyanis korábban lefoglalta saját „rendezvényére” ezt a közterületet, s némi pereskedés után sikerült is a nagy tervük, máshol vonult fel a meleg büszkeség menete. A társutas csoport dicsőségtül megittasult közleményben tudatta is – jobbára híveivel –, hogy szervezetük történelmi eredményt ért el: sikerült keresztbe tenniük valakiknek. Sikerült rosszat tenniük valakiknek. Történetesen a melegeknek – hihették.

Valójában nem sikerült senkinek, még a melegeknek sem, mert az az esemény után – talán még számukra is – nyilvánvaló, hogy immár nem az Andrássy út teszi a Pride-ot Pride-dá. Igazság szerint a Mi Hazánktól csak még különb lett valamivel a rendezvény, annál is inkább, mert személyesen is megtisztelték jelenlétükkel azt – mind a nyolcvanan. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyolcvan fő nem csupán az emlegetett Fidesz-ovit reprezentálta, hiszen a hírek arról szóltak, hogy „több szervezet is ellentüntetést jelentett be”, de a magyar náci pártok munkaerőgondjai kétségkívül nem erre a cikkre tartoznak. Legfeljebb annyiban, hogy az ország pillanatnyilag regnáló vezetése tagadhatatlanul nekik muzsikál, illetve a buszok és burgonya híján távol maradó vidéki eszmetársaiknak.

Szóval tényleg nem miattuk volt más az idei Pride. S még csak nem is elsősorban attól, hogy a felvonulók viszont 30 ezren voltak. Oké, a szervezők közlése szerint 30 ezren. Bár semmi okunk rá, de legyünk rosszindulatúak, s mondjuk azt, hogy túloznak, s kollaudáljuk e számot, amilyen brutálisan csak lehet a komolyságot megőrizve: vegyük le a felére. Nagyvonalú ajánlat a nyolcvanaknak (akiket ebben a szellemben meg is duplázhatunk, megvoltak tehát százhatvanan).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.