Mint az köztudomású, egy Mi Hazánk nevezetű Fidesz-filiálé ugyanis korábban lefoglalta saját „rendezvényére” ezt a közterületet, s némi pereskedés után sikerült is a nagy tervük, máshol vonult fel a meleg büszkeség menete. A társutas csoport dicsőségtül megittasult közleményben tudatta is – jobbára híveivel –, hogy szervezetük történelmi eredményt ért el: sikerült keresztbe tenniük valakiknek. Sikerült rosszat tenniük valakiknek. Történetesen a melegeknek – hihették.
Valójában nem sikerült senkinek, még a melegeknek sem, mert az az esemény után – talán még számukra is – nyilvánvaló, hogy immár nem az Andrássy út teszi a Pride-ot Pride-dá. Igazság szerint a Mi Hazánktól csak még különb lett valamivel a rendezvény, annál is inkább, mert személyesen is megtisztelték jelenlétükkel azt – mind a nyolcvanan. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyolcvan fő nem csupán az emlegetett Fidesz-ovit reprezentálta, hiszen a hírek arról szóltak, hogy „több szervezet is ellentüntetést jelentett be”, de a magyar náci pártok munkaerőgondjai kétségkívül nem erre a cikkre tartoznak. Legfeljebb annyiban, hogy az ország pillanatnyilag regnáló vezetése tagadhatatlanul nekik muzsikál, illetve a buszok és burgonya híján távol maradó vidéki eszmetársaiknak.
Szóval tényleg nem miattuk volt más az idei Pride. S még csak nem is elsősorban attól, hogy a felvonulók viszont 30 ezren voltak. Oké, a szervezők közlése szerint 30 ezren. Bár semmi okunk rá, de legyünk rosszindulatúak, s mondjuk azt, hogy túloznak, s kollaudáljuk e számot, amilyen brutálisan csak lehet a komolyságot megőrizve: vegyük le a felére. Nagyvonalú ajánlat a nyolcvanaknak (akiket ebben a szellemben meg is duplázhatunk, megvoltak tehát százhatvanan).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
