A szerk.

Másság

  • A szerk.
  • 2021.07.28 21:00

A szerk.

Az idei Pride más volt, mint az eddigiek. Más volt, például azért, mert nem az Andrássy úton vonult a menet.

Mint az köztudomású, egy Mi Hazánk nevezetű Fidesz-filiálé ugyanis korábban lefoglalta saját „rendezvényére” ezt a közterületet, s némi pereskedés után sikerült is a nagy tervük, máshol vonult fel a meleg büszkeség menete. A társutas csoport dicsőségtül megittasult közleményben tudatta is – jobbára híveivel –, hogy szervezetük történelmi eredményt ért el: sikerült keresztbe tenniük valakiknek. Sikerült rosszat tenniük valakiknek. Történetesen a melegeknek – hihették.

Valójában nem sikerült senkinek, még a melegeknek sem, mert az az esemény után – talán még számukra is – nyilvánvaló, hogy immár nem az Andrássy út teszi a Pride-ot Pride-dá. Igazság szerint a Mi Hazánktól csak még különb lett valamivel a rendezvény, annál is inkább, mert személyesen is megtisztelték jelenlétükkel azt – mind a nyolcvanan. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyolcvan fő nem csupán az emlegetett Fidesz-ovit reprezentálta, hiszen a hírek arról szóltak, hogy „több szervezet is ellentüntetést jelentett be”, de a magyar náci pártok munkaerőgondjai kétségkívül nem erre a cikkre tartoznak. Legfeljebb annyiban, hogy az ország pillanatnyilag regnáló vezetése tagadhatatlanul nekik muzsikál, illetve a buszok és burgonya híján távol maradó vidéki eszmetársaiknak.

Szóval tényleg nem miattuk volt más az idei Pride. S még csak nem is elsősorban attól, hogy a felvonulók viszont 30 ezren voltak. Oké, a szervezők közlése szerint 30 ezren. Bár semmi okunk rá, de legyünk rosszindulatúak, s mondjuk azt, hogy túloznak, s kollaudáljuk e számot, amilyen brutálisan csak lehet a komolyságot megőrizve: vegyük le a felére. Nagyvonalú ajánlat a nyolcvanaknak (akiket ebben a szellemben meg is duplázhatunk, megvoltak tehát százhatvanan).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

„Néha, és csak kicsit”

Sikeres, keresett alkotó, aki az utóbbi években leginkább német nyelvterületen rendez előadásokat. Itthon Térey János Káli holtak című regényét vitte színre a Katonában. A magyar színházak helyzetéről, Téreyről, Trianonról, a belső csendről beszélgettünk, de szó esett a karrierépítéséről, az SZFE ügyéről és az AlkalMáté-sorozatról is.