Vélemény

Õsszel új Európai Bizottság kezdi meg működését - ismét eljött tehát az ideje, hogy a magyar politika megmutassa, mit tud. A hazai politikai elit egyébként is sűrű fél évnek néz elébe: a kormánypárt(ok) gyorsított menetrendben tervezi(k) elfogadni a költségvetést, december elején lejár az ÁSZ elnökének 12 éves mandátuma, megkezdődik a választási kampány, és nem mellesleg a folyamat, amit világgazdasági válságnak hívunk, továbbra is megfűszerezi mindennapjainkat. Ebben a közegben és a most nem részletezett, mindenki által jól ismert belpolitikai hangulatban kell az új Európai Bizottságba egy magyar állampolgárt delegálnunk.

A romák körüli közelmúltbeli események, ügyek és folyamatok az egész ország életével kapcsolatos változások rendkívül pontos indikátorai, illetve megvalósítói. Az ezen ügyeket övező közhangulatban és közbeszédben rejlő normák sokasága és a témák által keltett szenvedélyek jóvoltából éles kontúrokkal tűnik fel, milyen elképzelések uralkodnak az országban arról, hogy mik is a bajok életünkben, ezekért ki a felelős, ki miben számíthat a többiek együttérzésére, és miben nem.

"Cseh Tamás a legjobb katonánk, a legjobb harcosunk volt" - idézik a tudósítások Orbán Viktort, aki egyenest a temetésről jövet bírta ezt mondani a Polgárok Háza megnyitásának ötödik évfordulóján. Mi ezzel a baj? Hiszen Cseh Tamás vállalta Orbán Viktort, a hívének mondta magát, beült mögé a csoportképbe a nagygyűlésen, arcát, személyes hitelét kölcsönözte neki. Ráadásul őt is vonzotta valami a férfias küzdelemhez. És maga keverte bele önmagát a pártpolitikába. Hol itt a probléma akkor? Nem olyan bonyolult.

Magyar Narancs, 2009. augusztus 13. Kedvenc Narancs! Úgy vélem, hogy a Sisso készítette interjú Mihályi Gáborral fontos írás.

Magyar Narancs, 2009. augusztus 27. Interjút olvashattunk Bodor Pállal, aki talán most, hogy már "öreg" lett, remélhetőleg bölcsebb és megfontoltabb, mint valaha volt.

Magyar Narancs, 2009. augusztus 20. Such György, a Magyar Rádió elnöke saját javadalmazásáról beszélve meglehetősen kompromisszumképesnek mutatkozik, hiszen az interjúban azt állítja, az első év teljesítményének kifizetését szorgalmazta: "Valamilyen módon legyen kifizetve, onnan pedig felejtsük el a szerződés eddigi számítási módját, helyette legyen egy inflációs emelés, és a terv teljesítésétől függően max.

1998 őszén Kenedi János kutató egy készülő tanulmányához betekintést kért bizonyos iratokba, amelyeket akkor a Belügyminisztériumban (BM) tároltak. A tárca elutasította, Kenedi a bírósághoz fordult, ami neki adott igazat. A BM majd egy év múltán azzal a feltétellel járult volna hozzá a kutathatósághoz, ha a történész titoktartási nyilatkozatot ír alá. Kenedi újra bírósághoz fordult, a bíróság újra a javára döntött, a minisztérium meg újra nagy ívben tett minderre. A bírói ítélet negligálása miatt inkább kétszer is fizetett bírságot. 2003-ban végre a kérdéses papírokat az Országos Levéltárba szállították - egy kivételével. Azt nem adták, az istennek sem!

Példátlan bűncselekmény-sorozat történt az elmúlt esztendőben Magyarországon. Egy fegyveresekből álló csoport - cigány emberekre vadászva - hatszor gyilkolt. Járták a vidéket, s hajnalban vagy éjszaka lecsaptak ártatlan áldozataikra, közöttük gyerekekre és asszonyokra is. Orvul, galádul, és az alapos gyanú szerint faji alapon.

Égi jelnek is vélhetjük a BKV-botrányt. Most, amikor a látványos piaci kudarcok miatt egyre többen fohászkodnak az államhoz mint megváltóhoz, kijózanító hideg zuhany minden hír, amely figyelmeztet minket az egykor már unalomig ismert tételre. Arra, hogy a (természeténél fogva) a politika fogságában működő állam (természeténél fogva) pazarló, kevéssé hatékony gazdálkodó. Egyszerűen azért, mert képviselőjének nem áll elemi érdekében, hogy gondos gazdaként takarékoskodjon, hogy jó áron eladható termékeket, szolgáltatásokat követeljen meg az irányítása alatt működő cégektől - és ezt az érdektelenséget az általa kinevezett vállalatvezetők fejében sem képes megfelelő érdekeltséggé varázsolni. Nem állítom, hogy teljességgel lehetetlen volna, hiszen az ember önbecsülésből vagy a jól végzett munka öröméért is képes jól dolgozni, de pusztán erre építeni kockázatos dolog, és különösen mifelénk, ahol a tervgazdaság több évtizedes hagyománya miatt még annyi gyakorlatunk sincs a piac és az állam összehangolásában, mint a szerencsésebb nyugati gazdaságoknak.

Az imamalom egyhangúságával szajkózunk mindenféle áhítatos bölcsességet, magától értetődőnek vett, vitán felül álló hittételeket és hatékonynak gondolt varázsformulákat "ezeréves határokról", "őshonos mangalicáról", "a magyar gondolkodás mellérendelő jellegéről" és hasonlókról. Kulturális emlékezetünk is erre a rugóra jár: Shakespeare, ugyebár, "mindent tudott az emberről", Mozart "a zene egyetemes zsenije" (sőt "Krisztusa" - evvel az utóbbi hittétellel Csajkovszkij állt elő). Pedig ha ezeknek a szóvirágoknak a tövénél megkapirgáljuk a talajt, gyakran valami egészen más fordul ki a napvilágra: kiderül, hogy valójában semmi sem (egészen) úgy van, ahogy gondoljuk, hogy valójában - Karinthy Frigyes szavait idézve - "minden másképpen van", mint hinni szeretnénk.

Magyar Narancs, 2009. július 23. Mihancsik Zsófia a Magyar Helsinki Bizottságnak is címzett reakcióját azzal zárja: szívesebben olvasott volna arról, miért nem számolunk be nyilvánosan arról, hogy milyen okból képviselünk ma mást, mint korábban.

Kormányunk adóreformjai közül a legrejtélyesebb talán a szuperbruttósítás. Az erről folyó vita legizgalmasabb fordulata az volt, amikor Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy az állapítsa meg az intézkedés alkotmányellenességét. De mi a szuperbruttó, és miért akarja bevezetni kormányunk? És milyen módon sérti alapvető jogainkat?

Magyar Narancs, 2009. augusztus 20. Sírni csak a győztesnek szabad Elismerés illeti szerzői gárdájukat azért, hogy kitartanak az olvasóik által megkedvelt, a szókimondást és radikalizmust könnyed szabadszájúsággal elegyített stílus mellett.