"A politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami mégis véletlennek tűnik, azt biztos, hogy úgy tervezték meg." Franklin D. Rooseveltnek ez az elhíresült mondása a mai napig az egyik legnépszerűbb az amerikai összeesküvéselmélet-gyártók között, akik az amerikai társadalomra nézve kártékony eseményekről (például a szeptember 11-i támadásról, a pénzügyi és gazdasági válságról, a Kennedy-gyilkosságról) rendre "bebizonyítják", hogy a hivatalos verziókkal szemben mind az amerikai kormányzat egyes köreinek tudatos és precíz terve alapján valósultak meg. A mondatot az utóbbi évtizedekben olyan (rendszerint a politikai paletta két szélső pólusán található) közírók és csoportok ismételgetik előszeretettel, melyeknek Roosevelt vélhetően sohasem szeretett volna szellemi muníciót szolgáltatni. Az amerikai konspirációteoretikusok e mondatba kapaszkodva tekintélyes és "bennfentes" szellemi támogatót találtak maguknak Roosevelt személyében. Ki tudná ugyanis jobban az USA egyedüli négyszer megválasztott elnökénél, hogyan is működik a politika valójában? Az idézet jó példa arra, hogy egy nem kellő körültekintéssel megválasztott mondat önálló életre kelve éppen azokat erősítheti, akiket a legkevésbé szándékozott volna.
*
A kislétai gyilkosságot követően mindkét jobboldali napilap vezércikkben fogalmazta meg azon véleményét, hogy mivel a gyilkosság valójában a baloldalnak az érdeke ("politikailag égetően szükség volt ismét... tovább szítani azt az etnikumok közötti polgárháborús hangulatot, amelyet az SZDSZ és segítségével az MSZP itt húsz éve tüzel"), és a gyilkosságokat kormányzati megrendelésre hajtották végre ("A társadalmi feszültség fenntartása, a rasszizmus közéletivé tétele, a folyamatos hisztériakeltés mindenesetre csak egy politikai párt érdekében áll Magyarországon. Ez alapos indíték bármilyen elkövetői profil elkészítésekor."). Ez közel sem elszigetelt teória, hiszen szervesen illeszkedik a hasonló logikájú elméletek rendszerébe. A 2006-os őszi erőszakos zavargásokat a kormány szervezte, hogy megszilárdítsa saját politikai pozícióját. A kormány és külföldi-belföldi szövetségesei tudatosan rombolják az oktatási rendszert, hogy hatékonyabban manipulálhassák a választók akaratát. Egyes nemzetközi csoportok tudatosan árasztják el bevándorlókkal az országot és sorvasztják el a magyarságot családellenes intézkedésekkel. Az egészségügyi reform valójában nem más, mint tudatos népirtás, és a falvak ellehetetlenítése szándékos, irányított folyamat. A jobboldal egyes véleményformálói és politikusai részéről gyakorta hangzanak el ilyen vélemények. Az összeesküvés-elméletek nem idegenek a baloldaltól sem (például "a Fidesz tudatosan, érdekszervezetekkel összefogva rombolja az országot"), a kormány ugyanakkor természetesen sokkal gyakrabban válik ilyen elméletek céltáblájává. Az összeesküvés-elméleti magyarázatok az utóbbi években alapértelmezett "kóddá" váltak a politikai események magyarázatában. Olyan mentalitássá, mely reflektálatlanul létezik a magyar gondolkodásban, és minden fontos eseményt követően automatikusan működésbe lép, ezzel meghatározva a politikai és a politikáról folytatott diskurzus, illetve általában a demokratikus közélet minőségét is.
De mi a baj pontosan az ilyen elméletekkel? Részben igazuk van azoknak, akik azt állítják: az "öszszeesküvés-elmélet" érveléstechnikai stigmává vált, amely automatikusan az intellektuálisan vállalhatatlan tartományba száműzi, karanténba zárja az adott állítást, fölöslegessé téve az érdemi vitát a tartalmával. Tény, hogy a politika bevett munkaeszköze a konspiráció, és a politikatörténet is több összeesküvés-elmélet valódiságát bizonyította már. Összeesküvést feltételezni tehát nem eleve tévedés. Az ilyen magyarázatoktól is elvárható ugyanakkor, hogy helyes kiindulópontokból logikus következtetéseket vonjanak le, ez pedig a sematikus hazai összeesküvés-elméletek esetében sokszor egyáltalán nem érvényesül.
*
Vegyük például a már említett elméletet (melynek logikája a hazai összeesküvés-elméletek többségében visszaköszön), mely szerint a romákkal szembeni támadások mögött valójában a kormány áll (az elmélet visszafogottabb, Simicskó István által elővezetett verziója szerint "a kormánynak nem feltétlenül elsőrendű érdeke ennek az ügynek a mielőbbi kiderítése, mert ez adott esetben áthallásokat képezhet mondjuk bizonyos radikális jobboldali és egyébként mérsékelt jobboldali erők közötti öszszefüggések, összekapcsolások végrehajtására"). Az eredeti elmélet az arisztotelészi szillogizmusok egyszerű logikáját követi: a premisszákból ("a kormány érdekét szolgálják a bűntettek", illetve "mindig az az elkövető, akinek az érdekét szolgálja a bűntett") következik a konklúzió: a "kormány követte el a bűntettet". Helyes következtetést azonban nem könnyű helytelen előfeltételezésekből levezetni, érdemes így a premisszákat kicsit tüzetesebben megvizsgálni.
1) A kormánynak politikailag gyümölcsözőek és érdekében állnak az etnikai gyilkosságok. Míg a tettesek kézre kerítését megelőzően általánosan hangoztatott vélemény volt, hogy a kormánynak az az érdeke, hogy a tettesek szabadon garázdálkodjanak, a tettesek elfogását követően már ez vált a kormány érdekévé. Ami az eredeti elképzelést illeti: a "figyelemelterelés" közkeletű mítosza szerint az események mindig akkor következnek be, "amikor az MSZP-kormány nagy bajban van, kormányzati balhéról, lopásról vagy korrupcióról kell elterelni a figyelmet". A kormány számára ugyanakkor a tettesek elfogásáig az ügy még kedvezőtlenebb volt, mint amiről "elterelni próbálta a figyelmet", ami politikai stratégiaként nem kifejezetten lenne célravezető. A feltételezett tettesek elfogása után - bár a Magyar Nemzet vezércikkében egyértelműen leszögezte, hogy elítéli a nyilvánvalóan rasszista gyilkosságokat - már megjelentek azok az értelmezések is, melyek lehetővé teszik a korábbi magyarázatok továbbélését is: 1) az elfogott tettesek nem a valódi tettesek; 2) a bűnözők "profi gyilkosok", akik vélhetően politikai megrendelésre dolgoztak; 3) a fejlemények illeszkednek az eredeti célkitűzésekhez: a magyar-roma konfliktus elmérgesítéséhez. A Magyar Hírlap közismert publicistája már az ügy másnapján felvetette a költői kérdést: "kinek áll érdekében?", hétfőn pedig a lap már választ is adott a kérdésre: "A földjeinkre, vizeinkre pályázó nemzetközi elit ugyanis örömmel hiszi majd el, hogy háborús körülmények között bizony nem lehet választást tartani." Az összeesküvés-teoretikusok az ügy fejleményeinek változásaira való tekintet nélkül a legutóbbi következményekről igyekeznek eminensen bizonyítani, hogy azok a kormány érdekében állnak, annak ellenére is, ha emiatt folyamatos önellentmondásba keverednek. Az összeesküvés-elméletek cáfolhatatlansága éppen abban nyújt segítséget, hogy az eredeti, jól bejáratott magyarázó sémák (például "Magyarországon nincs rasszizmus", "a kormány saját népe ellen fordul") továbbra is fennmaradhassanak.
2) Akinek a bűn hasznára volt, az a tettes. Az összeesküvés-elméletek ezen cinikus, leegyszerűsítő és sokszor félrevezető (bár politikailag kétségtelenül kényelmes) alaptörvényének a korlátaira éppen a szocialista kormányok tevékenysége mutat rá. Ha a szocialisták valóban professzionális konspirátorok, és minden esemény kimenetelét érdekeiknek megfelelően kontrollálni tudják, miért kerülnek ki 2006 óta szinte minden politikai csatározásból vesztesen, és veszítették el ez elmúlt években szavazóik kétharmadát? A világ működése sokkal komplexebb és jóval esetlegesebb annál, mint hogy minden eseményt egyszerűen az érdekek mechanikusnak feltételezett rendszeréből lehessen levezetni.
Persze az összeesküvés-elméletek gyakran természetüknél fogva ellenállnak a logikai érvelésnek, a cáfolatnak, és ez nincsen másképp nálunk sem. Végső soron minden politikai összeesküvés-elmélet egy olyan makacs hiedelem, mely arról szól: mi az a gonoszság, amelyet még az ellenoldal képviselőjéről feltételezünk? Nálunk jelenleg a politikai "mainstream" feltételezései közé tartozik, hogy a baloldal, ha érdeke úgy kívánja, gátlástalanul képes ártatlan embereket kivégezni politikai céljainak elérése érdekében. Kár lenne persze feltételeznünk, hogy hasonló értelmezés a baloldalon nem jelenik meg, még ha (jelenleg, kormányzati pozícióban) ritkábban is. Baloldali lapban is olvashattunk olyan publicisztikát, mely szerint Orbán Viktor annak érdekében korbácsolta fel az indulatokat 2006 őszén, hogy az összecsapások miatt várható civil áldozatokkal megnyíljon az út a kormány lemondása és az előre hozott választások felé.
Ezekben a hiedelmekben ragadható meg a magyar politikai mentalitás "paranoid" jellege, mely az utóbbi időben egyre inkább elterjedni látszik a közbeszédben. Ezzel pedig nemcsak az a baj, hogy sokszor végletekig leegyszerűsíti és kiüresíti a politikai diskurzust, hanem hogy hosszabb távon éppen azt a minimális bizalmat ássa alá, mely biztosíthatná a demokratikus politikai erők számára kedvező, az ő támogatottságukat biztosító politikai kultúra kialakulását. Az összeesküvés-elméletek ugyanis olyan magyarázó keretet adnak, mely fennmarad akkor is, ha a képlet elemei, a szereplők módosulnak.
Már a Jobbik áttörését hozó EP-választások előtti írásainkban (például a 2008 októberében a Magyar Antirasszista Alapítvánnyal közösen publikált Látlelet című tanulmányunkban) kifejtettük, hogy az utóbbi években megerősödtek a közvéleményben azon attitűdmintázatok, melyek fogékonyabbá teszik a közvéleményt a szélsőjobboldali ideológiára. Akkor (Tamás Pál témával kapcsolatos kutatásaira is utalva) két ilyen, folyamatosan erősödő vélekedésegyüttest azonosítottunk: tekintélyelvűség és rendpártiság, előítéletesség és rendszerellenesség. Ezt egy harmadik jellemzővel: a "paranoid stílussal" egészíthetjük ki, mely az összeesküvés-elméletek elfogadására hajlamosítja a hazai közvéleményt. Ezen tényezők egymással összefüggve a választók jelentős hányadának (a Progresszív Intézet felmérése szerint 37 százalékának) gondolkodását lefedik. Az összeesküvés-elméletek tehát termékeny talajra hullanak a magyar társadalomban, és ennek nyomán olyan erők szökkenhetnek szárba, melyeket (Roosevelthez hasonlóan) az elméletek terjesztőinek sem feltétlenül állt szándékukban erősíteni.
*
A Fidesz többek között azzal is igyekezett megakadályozni az utóbbi időszakban szavazóinak a Jobbik felé áramlását, hogy fölelevenítette a már létező, radikális jobboldalon divatos konspirációs teóriákat. Orbán Viktor (aki egyébként részt vett az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain) újévi interjújában például eufemisztikusan megidézte a szélsőjobboldal egyik kedvelt toposzát, a "rózsadombi paktumot": "1990-ben elmaradt a felelősségre vonás. Hogy miért maradt el, hogy kötött-e valaki erről paktumot, része volt-e ez a békés átmenetnek, nos, ezek a rendszerváltoztatás nagy, eddig megválaszolatlan kérdései közé tartoznak. Miután mi akkor olyan párt voltunk, amelynek a színfalak mögötti tárgyalásokban nem osztottak lapot, ezért csak a partvonal mellől találgathattuk, vajon mi is történhet a színfalak mögött." Az elmúlt években az összeesküvés-elméleti logika valójában nem az intézményesült szélsőjobb irányából terjedt el, de éppen a Jobbik gondolatrendszerének ágyazott meg; azon párténak, mely ideológiáját éppen a magyarság fenyegető ellenségeit nevesítő összeesküvés-elméletekre építi. Ezekben viszont a Fidesz is tettestársként jelenik meg: "A jelenlegi pártok tehát mind a magyar emberek feje felett lettek - minden bizonnyal nemzetközi segédlettel - kitalálva, egyéb alternatíva híján lettek oda beszavazva, és miután bekerültek, olyan gyorsan bebetonozták magukat - hogy (...) mára szinte kirobbanthatatlanná váltak." Ezek után már csak az a kérdés, vajon egy ilyen magyarázat kitől hangzik hitelesebben: a húsz éve stabilan a politikai elit részét képező, négy évet a hatalomban töltött Fidesztől, vagy a parlamenten kívüli új erőtől, a Jobbiktól?
Míg a forradalom saját gyermekeit falja fel, az összeesküvés-elméletek sokszor saját "szülőatyjuk" ellen fordulnak: a teóriák terjesztőjére is könnyen ráolvassák a konspiráció vádját. Ha az összeesküvés-elméleti logika elburjánzik, annak hatása alól senki sem vonhatja ki magát, aki hatalmon volt, van vagy lesz. Ezt vetíti előre a Jobbik elnökének baljós mondata is: "Az ellenzék népszerűsége talmi dolog, csak addig tartható fenn, amíg nem kerül kormányra, és nem derül ki, hogy nemzetközi elköteleződésük és megbízatásaik, valamint az ország és a nemzet érdekei között kibékíthetetlen ellentét lappang."
Pártjaink tehát könnyen úgy járhatnak, mint Umberto Eco Foucault-ingájának hősei, akik olyan zseniális összeesküvés-elméletet fundáltak ki, hogy végül maguk is az áldozatává váltak. A szavazók egy része készséggel elhiszi az összeesküvések létezését, csak éppen a jelenlegi politikai elit minden tagját beléjük látja - ez pedig egyedül a rendszerellenes Jobbik táborát erősítheti. És a félreértések elkerülése végett: ez a folyamat nem a jelenlegi parlamenti pártok érdekeit szolgálja.
A szerző a Political Capital vezető elemzője.
