A Fidelitas elismerte: nem Gyurcsány ölte meg a rókát!

  • narancs.hu
  • 2017. január 29.

Villámnarancs

Jaj, csak nem szakítottak a Fidesszel a wellnessdisznó verekedő gyilkosai?

Rendhagyó közleményt adtak ki az orbánifik: „A médiában megjelent beszámolók alapján úgy tudni, hogy az egri Törvényszék felújítás alatt álló épületébe a napokban beszökött egy róka. A helyszínre megérkező gyepmester azonban csak egy feltehetően megkínzott állati tetemet talált. A Fidelitas az ügy mielőbbi kivizsgálását szorgalmazza” – írják, és abbéli reményüknek adnak hangot, hogy a hatóságok üstöllést megtalálják és megbüntetik a felelősöket.

Csak az a roppant különös, hogy ezek a felelősök nincsenek megnevezve, vagyis a Fidelitas – hagyományaitól eltérően – sem Gyurcsányt, sem Sorost, sem a baloldalt, sem a liberálisokat nem emlegeti.

„Szervezetünk a jövőben kiemelten kíván bekapcsolódni a szigorúbb állatvédelmi szabályokért folyó társadalmi vitába”

– közlik, ami részükről azért bátor kijelentés, mert mi van, ha a vitapartner éppenséggel a kormány valamely tagja, pl. Semjén Zsolt fővadász lesz. Egyáltalán: képes vitatkozni egy olyan szervezet, amelynek eddigi tevékenysége Orbán Viktor és kormányának dicsőítésében, a baloldal köpködésében és gyalázásában, valamint az állatvédelemmel minden bizonnyal szervesen összeegyeztethető wellness disznóvágás szervezésében merült ki?

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.