A Fidesz-szóvivő szerint az a demokrácia, ha az ellenzék együtt bólogat a kormánnyal

  • narancs.hu
  • 2020. július 4.

Villámnarancs

Ha nem bólogat, az felér a hazaárulással.

„A baloldal továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője mai sajtótájékoztatóján, azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék nem szavazta meg a jövő évi költségvetést. Halász szerint a pénteken elfogadott jövő évi büdzsé a gazdaság újraindításáról, a munkahelyek megvédéséről szól, a járványügyi készültség fenntartása mellett.

„A baloldal azonban most sem volt képes a nemzeti egységre és összefogásra, nem szavazták meg a költségvetést” – állapította meg a szóvivő, akinek – párttársaival egyetemben – vélhetően ott ér véget a demokrácia, hogy a főnöknek mindig igaza van.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.