Annyian voltak a Momentum fórumán Szegeden, hogy be sem fértek a lefoglalt helyre – de a provokátorok sem maradtak otthon

  • narancs.hu
  • 2017. február 25.

Villámnarancs

„Rühellem a vidéket!”

A szegedi Grand Café kistermét, és a – helyhiány miatt vészmegoldásként elfoglalt – szomszédos kocsma kétharmadát csurig megtöltötték az érdeklődők a Momentum Mozgalom szegedi fórumán – írja a hvg.hu tudósítója.

A beszámolóból persze kiderül az is, hogy nem ment minden simán, hiszen a rendezvény helyszínén a „stratégia helyeket” elsőként elfoglalók

olimpiát éltető és a Momentumot sarazó röplapokat

kezdtek osztogatni, mintegy alátámasztásául Gémes Bálint fidelitasos aktivista felszólalásának, aki azzal jött, hogy a Momentum elnökségi tagja, Mécs János valahol azt írta, hogy „rühelli a vidéket”. Ezután még egy idős úr is hasonló tenorban fordult fórumozókhoz, de mind a ketten elutasításban részesültek már a közönségtől. Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja pedig elmondta, hogy az idézett írás egy paródia.

false

 

Fotó: MTI-Rosta Tibor

Bár a Momentum megjelent képviselői – az ismertebb arcok közül például az említett

Orosz Anna és Pottyondy Edina

– a tudósítás szerint ilyen szintű provokációval még nem találkoztak, a nagy érdeklődés övezte fórum rendbontás nélkül ért véget.

Mindebből úgy látszik, hogy politikai ellenfeleik jócskán tartanak tőlük, a Momentumosok meg a fagyos aluljárók után tovább edzhetik testüket, lelküket a politikai helytállás felé vezető úton. Meglehet, ebből lesz a cserebogár.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.