Nagy az öröm: az államtitkár férje 90 millióért csinálhat szobrot Ópusztaszerre

  • narancs.hu
  • 2016. április 2.

Villámnarancs

Nincs mit tenni, nagyon hiányzott már egy Árpádot és vezéreit ábrázoló szoborcsoport az emlékparkból.

Kligl Sándor szobrászművész Árpád és vezérei szobrára 55 milliót költ első körben az ópusztaszeri emlékpark – közpénzből. A teljes ára 90 millió. Az alapítvány, a szobrász és az emlékpark nem nyilatkozik – adta hírül a Délmagyarország.

Kligl takarít

Kligl takarít

Fotó: MTI

Az Emmi államtitkárának, Lengyel Györgyinek a férjéről beszélünk, akinek a felesége kinevezése óta bámulatosan beinduló karrierjéről már részletesen írtunk, sok mellbevágó képpel. Mostani megbízatását, amelyet természetesen szintén állami cégtől kap, szeretnénk átszámolni lélegeztetőgépre. Na jó, nem is kell odáig menni, elég lesz arra emlékeztetnünk, amit a napokban írtunk meg: tömegesen szűnhetnek meg művészeti folyóiratok az NKA támogatási keretének csökkenése miatt. Az összes képzőművészeti folyóiratra például – beleértve ebbe az évtizedes múltú és az új folyóiratokat, valamint a netes portálokat, vagyis a teljes szaksajtót – nos, ezekre idén összesen 24 millió forint jut. Ami azt jelenti, hogy jó részük meg fog szűnni, a többi pedig nélkülözve, nyomorogva működik tovább.

De az államtitkár férjének tök fölösleges, ronda szobrára kifizetünk 90 milliót. Vajon a szakma szerint ez rendben van? Csak mert eddig nem tiltakozott még senki.

Figyelmébe ajánljuk