Egy baromi nagy árok - készül a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye

  • narancs.hu
  • 2019. április 11.

Villámnarancs

Közeledik Trianon 100. évfordulója - a kormány egy impozáns árkot épít a Parlament elé.

Azt már eddig is tudni lehetett - a hvg.hu meg is írta -, hogy 2020. május 31-ig a kormány a trianoni békeszerződés századik évfordulója alkalmából felállítja a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét.

Az Urbanista által megszerzett látványtervek szerint a fent említett nemzeti összetartozást egy hatalmas árok hívatott majd jelképezni, mely árok az Alkotmány utca Kossuth tér felőli végén foglal majd helyet és max. 5 milliárd forintból kell kihozni - írja a hvg.

Aláírás után

Trianon - az aláírás után

Fotó: Wikipedia CC

"A szerdán nyilvánosságra hozott tervek szerint ezen a Honvéd utcáig terjedő szakaszon alakítanak ki egy tér felől lejtő, száz méter hosszú, négy méter széles rámpát. A végén egy körüljárható gránittömb lesz, több helyütt meghasadva, a közepén örök lánggal, amely nem emelkedik az utcaszint fölé" - tudta meg az Urbanista. Mint írják, a rámpa falán kétoldalt a történelmi Magyarország valamennyi – összesen több mint 12 ezer – településének neve lesz kőbe vésve az 1913-as helységnévtár szerinti változatban

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."