Ferenc pápa olyanokat mondott, aminél kevesebbért is Soros-bérencnek tekintenék ma Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2017. április 23.

Villámnarancs

Erre varrjon gombot a Rezsi Szilárd!

A zsúfoltság miatt az egykori náci koncentrációs lágerekhez hasonlította az európai menekülttáborokat tegnap a görögországi látogatáson lévő Ferenc pápa. A katolikus egyházfő ugyanakkor dicsérte a legtöbb menekültet befogadó Görögország és Olaszország nagyvonalúságát, egyszersmind helytelenítette, hogy az Európai Unió nem minden országa veszi ki a részét ebből a feladatból – írja a hvg.hu.

Noha Ferenc tapintatosan nem említette, mely országok menekültpolitikáját helyteleníti, kíváncsiak lennénk arra, hogy

mit szól ehhez a Fidesz, a magyar kormány,

hiszen a pápa még azt is kijelentette, hogy „a bevándorlás Európának is érdekében állna, a bezárkózás öngyilkossággal ér fel. Európában ugyanis egyre kevesebb gyerek születik, mégis sokan bezárják az ajtajukat a bebocsátást kérő menekülők előtt”.

A Fidesz a rémes hír hallatán még nem engedte szabadjára Németh Szilárdot, de Ferenc pápa jobban teszi, ha sűrűn a háta mögé tekintget.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.