Harrach Péter szerint a migránsok miatt kell kinyitni a boltokat vasárnap

  • narancs.hu
  • 2016. június 28.

Villámnarancs

Erre a válaszra senki nem számított.

- És mi a helyzet a szabad vasárnappal. Letettek róla? - kérdezi a Magyar Hírlap Harrachot, aki erre azonnal előkap egy faltörő kost.

– Nem adtuk fel a célunkat arra vonatkozóan, hogy a munkavállalókat ne lehessen vasárnap a szükségesnél nagyobb mértékben munkára kényszeríteni. Valljuk, hogy az az egészséges társadalom, ahol különbséget tudnak tenni hétköznap és ünnepnap között, hiszen a túlzott fogyasztói szemlélet tévesen azt sugallja, minden nap egyforma, és minden nap ki kell elégíteni a fogyasztás iránti vágyunkat – mondja a KDNP esze, nagyjából mindekit lebetegezve, ám a java csak ezután jön. Harrach ugyanis azzal magyarázza, hogy a kereszténydemokraták végül nem kezdtek keménykedni a vasárnapi nyitva tartás témájában, mert „a szocialista népszavazási kezdeményezés (...) olyan helyzetet teremtett, hogy a számunkra is legfontosabb nemzetpolitikai kérdés, vagyis a kötelező betelepítési kvóták elleni referendum veszélybe került, ezért megértjük a kormány döntését”.

Ezek szerint, ha nincsenek bevándorlók, még mindig zárva lennének vasárnap a boltok. Ez most komoly?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.