Színre lépett a gödöllői polgármester új pártja, bár igazából mégsem

  • narancs.hu
  • 2017. március 18.

Villámnarancs

Hivatalosan is bemutatkozott Gémesi György pártja, az Új Kezdet. Aki erős kezdésre számított, annak csalódnia kellett.

A napokban alakult párttá az Új Kezdet, amelyet már régóta próbált megszervezni Gémesi György, Gödöllő polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője. A korábbi MDF-es politikusnak a párt szombati bemutatkozásán – legalábbis az alapján, amit az MTI beszámolójában olvastunk – általánosságok kijelentésén túl (a gyűlölet szítása és a politikai csatározások helyett ők egyesíteni szeretnék az embereket, az ország morális felemelkedéséhez le kell tenni újra az alapokat stb.) egyelőre nem sok mindenre futotta. Igaz, a tiszteletre méltó polgármesteri munkásságot felmutató Gémesi eddig sem retorikai bravúrjairól volt híres.

Volt persze más is: a jövő héten országos népszavazási kérdést nyújtanak be, amelyben azt fogalmazzák meg, hogy minden, 1987 és 2017 között hivatalt viselő kormánytaggal, országgyűlési képviselővel, polgármesterrel és közvetlen hozzátartozóikkal szemben indítson vagyonosodási vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Aztán a párt alulról építkezne, de már most is országos lefedettségű szervezet, csak nem nagyon látszik, mert sokan közülük majd októberben jönnek elő a színfalak mögül, mivel félnek a személyüket érő várható retorzióktól – nos, az Új Kezdet e magyarázata igencsak régi rugóra jár. E kijelentés értelme ugyanis mindig az, hogy nagyon sokan vannak ám, még ha ez nem nagyon látszik is. Ám azok a pártok – például az MDF romjain hajdan létrejött MDNP, amire már alig valaki emlékszik –, amelyek ezzel indokolták szemmel is látható állapotukat, soha nem vitték sokra.

Meg aztán miért is nem látszik a valódi támogatottságuk? Mert híveik berezeltek? De hát rejtőzködve elég nehéz lesz megmenteni a hazát. Pedig ráférne.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.