Ha valaki azzal jön, hogy ő nem lop, a süket is kihallja a szavaiból, hogy mások viszont lopnak. Kormányoldali harcosok részéről tehát az ilyen kijelentések felérnek egy beismerő vallomással. Lehet, hogy egy tolvajbanda tagja vagyok, de én akkor sem lopok. Persze lehet árnyalni a „nem lopás” fogalmát is, hogy mondjuk a saját kezemmel nem lopok, vagy nem lopok ezt-azt, áramot például. Nem mintha az bárkit bármi alól felmentene, hogy ő speciel nem lop.
Kövér László emlékezetes kifakadása („én nem lettem milliárdos”) után újabb, magas hivatalt viselő Orbán-közeli versenyző, az operaház igazgatója tartotta fontosnak leszögezni, hogy ő aztán dehogy… A maestro terjedelmes interjút adott az origónak, melynek már az első kérdésére ezzel reagál: „Valószínűleg adnak a szavamra, elhiszik, hogy az Operának mindenféle módon szüksége volt és van megújulásra, támogatásra, és rám merik bízni a pénzt, mert nem fogom ellopni.” S csak eztán tér rá a többi, ugyancsak zaftosnak mondható részletre, mint például, hogy ki mindenki rendezhetett az Operában az ellenoldal művészei közül (vö. nekem zsidó barátaim is vannak), illetve az is egy elég jó rész, amelyből az derül ki, hogy a miniszterelnök ugyan nagy valószínűséggel nem érti az operát, hogy mit lehet azon szeretni, de nagyon szeretné érteni, focibarát létére. „Bizonyára nehezen fér össze a sablonos focistaképpel, mégis így van. Szereti az operát, és szeretné még jobban érteni. Gyakran beletemetkezik a műsorfüzet kísérőtanulmányába, nem lehet kicsavarni a kezéből, őszintén érdekli” – de ezek csak ilyen kis nyalánkságok, a lényeg a lopásról szóló rész.
Ennek fényében talán hasznos lenne megérteni kormányoldalon, hogy arra a kérdésre, hogy te hol voltál és mit csináltál, amikor Orbán Viktor feldúlta az országot, az nem kielégítő válasz, hogy akkor én éppen nem loptam. Ugyanakkor persze tudjuk, hogy gyarló az ember és szeretetre vágyik, hogy szeresse őt mindenki, de vannak történelmi szituációk, amikor az efféle gesztusoknál többet kell feccölni a dologba.
