Lázár János hipnotikus állapotba került, és azt képzelte, hogy Orbán Viktor nem tűri a korrupciót

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 23.

Villámnarancs

A csúcsminiszter szerint ha valamelyik fideszes elcsábulna, azt jól megbüntetnék. Ugye, mindenki látja?

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János szombati interjújaMagyar Időkben nem mutat sok újat, a fideszes politikus Sorosról, migrációról és a kormány eddigi eredményeiről gyakorlatilag ugyanazt szajkózta, mint a kormánypárti politikusok többsége. Azonban szóba került a korrupció ügye is, amely Lázár szerint alig létezik Magyarországon, hiszen, ha nem tudnánk:

2010-ben Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben. Persze, a Fideszben is vannak, akik hibáznak, de ők sem mentesülnek a következmények alól”.

Majd Lázár azt mondta, hogy szerinte az elmúlt 30 év legnagyobb korrupciós ügye a 4-es metró beruházása volt, majd kijelentette, hogy jobban állunk a korrupció terén, mint az uniós átlag, hiszen nálunk 100 euróból csupán 2,5 euró esetében vetődik fel a szabálytalanság gyanúja.

Boldog, hisz alig van korrupció

Boldog, hisz alig van korrupció

Fotó: MTI

Aki még nem nyugodott meg, és nem hitte volna el, hogy a Fidesz-kormány az egyik legtisztességesebb a világon, ezután biztos hátradőlt:

„Minden feljelentést kivizsgálunk, így tettünk az izsáki polgármester vadászházának ügyében is. Vissza is kell fizetnie a támogatást. Ez is példa arra, hogy a Fidesz politikusaival szemben sincs kegyelem”.

Mint ismert, Mondok József elcsalt egy rakás EU-s pénzt, amiből felújított egy vadászházat, ahová beköltözött. Az izsáki polgármester büntetése nem az volt, hogy azonnal kicsapták a Fideszből, vagy követelték volna a lemondását, csupán visszafizeti a pénzt, és ezzel el lett intézve. Annyira kár, hogy Lázár János Mondok ügyén túl nem említette Mengyi Rolandot, Simonka Györgyöt vagy Farkas Flóriánt, akik eddig valamiért mégis „mentesülnek a következmények alól”, mint ahogy Mészáros Lőrinc, illetve a miniszterelnök édesapjának bizniszei körül sem vizsgálódik bőszen senki illetékes.

Ha már magához tért, ezt a korábbi interjúnkat ajánljuk Lázár János figyelmébe sok szeretettel:

A haveri kapitalizmus fogságában

Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahol nem az oligarchák tartják sakkban az államot, hanem a kormány maga választja ki hű oligarcháit. A Transparency International ügyvezető igazgatójával a korrupció hosszú távú hatásairól, régiós trendekről és a lopás mértékéről beszélgettünk. Magyar Narancs: Száz fiatal közül nyolcvan úgy gondolja, hogy a korrupció súlyos probléma Magyarországon - derült ki a Transparency International friss tanulmányából.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.