Lázár János már szánja-bánja, hogy ordas nagyot cigányozott, de amúgy szerinte az MSZP a hibás

  • narancs.hu
  • 2018. február 1.

Villámnarancs

Nyilván nem ő.

„Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni. Beszéljünk világosan és egyértelműen” – mondta január végén Lázár János egy lakossági fórumon, aki úgy látszik, így melegít a hódmezővásárhelyi időközi választásra. A kijelentés nyilvánosságra kerülése után Komjáthi Imre, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke bejelentette, hogy feljelentik Lázárt közösség elleni uszításért.

Ebben a szomorú országban már a főminiszter sem cigányozhat egy kiadósat?

Feljelentették Lázár Jánost. Alig várjuk, hogy az ügyészség lecsapjon rá. Ocsmány cigányozással pótolta az érdemi mondandó hiányát tegnapi hódmezővásárhelyi fellépésén Lázár János miniszterelnöki miniszter. Hódmezővásárhelyen most választási kampány folyik; február 25-én időközi polgármester-választást tartanak.

A mai kormányinfón a hvg.hu tudósítása szerint Lázár, ha furcsán is, de elnézést kért. Azt mondta, hogy „arról az emberekről beszélt, akit a szocialisták korábban megélhetési bűnözőként neveztek meg, de ha bárkit megsértett, elnézést kér”. Majd gyorsan hozzátette, hogy „megcáfolhatatlan tény, hogy vannak olyan csoportok, akiknek korábban csak a megélhetési bűnözést ajánlották, most a munkát”.

Hát, így kér bocsánatot a kancelláriaminiszter.

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.