Lóbarát, jobbra át! – Budai Gyula hirtelen jobban teljesít

  • narancs.hu
  • 2014. január 5.

Villámnarancs

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) lovas tevékenységről szóló, szeptember 1-jén hatályba lépett rendeletének visszavonását kezdeményezte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára, mivel a rendelet várható hatása ellentétes a Nemzeti Lovas Program által megfogalmazottakkal. Budai utalt arra, hogy „az elmúlt napokban olyan sajtóhírek láttak napvilágot, amelyek szerint a kormány vágóhídra küldi azon lovakat, amelyek nem felelnek meg az NGM rendeletében meghatározottaknak, e sajtóhírek teljes mértékben ellentétesek a kormány Nemzeti Lovas Programmal kapcsolatos elkötelezettségével”.

Lehet, hogy csak mi látjuk így, de az azért elég kínos, hogy egy államtitkár csak most, az „elmúlt napok” sajtóhírei nyomán kapja fel a fejét. Lehet, hogy Budainak, a magyar lovak nagy barátjának korábban lövése sem volt az NGM lovas tevékenységről szóló rendeletéről? Merthogy novemberben még azzal hencegett, hogy az idén 3,6 milliárddal több jut a lovas ágazat fejlesztésére, arról viszont egy szót sem ejtett, hogy baja lenne az akkor már két hónapja hatályos rendelettel.

Talán azt is kellett volna olvasni, nemcsak az újságokat.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.