Már tényleg nagyon nagy a baj a Fidesznél: szerintük Karácsony Gergely a magyarok ellen van, mert többször elutazott külföldre

  • narancs.hu
  • 2018. március 19.

Villámnarancs

Ez felháborító!

Ma Hollik István Fidesz–KDNP-s szóvivő országgyűlési sajtótájékoztatót tartott, ahol kiderült, hogy nagy a baj, mert Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje „külföldre utazgat”, és ez nem jelenthet mást, csak azt, hogy a „magyar emberek akaratával szemben” áll. Hogy miért?

Hollik szerint azért, mert a múlt héten Bécsben, ma pedig Brüsszelben tárgyalt, és ebből világos, hogy ha „ők kerülnek kormányra, akkor végre fogják hajtani a kvótát, és elkezdik a betelepítéseket”.

A fideszes politikus szerint egyértelmű, mit kell tennie Karácsonynak: be kell fejeznie „a magyar emberekkel szembeni tárgyalásait külföldön”.

Hollik István mindig tudja, mi áll a háttérbe

Hollik István mindig tudja, mi áll a háttérben

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Csak a tények kedvéért: annak a pártnak a tagja mondta a fentieket, amelyiknek az elnöke a vele egyet nem értő magyarokat fenyegette március 15-én.

Karácsony Gergely pedig az Európai Parlamentben (EP) tartott mai sajtóértekezletén elmondta, hogy kétnapos látogatásának egyik célja, hogy „megvédje a magyar társadalmat a károkozástól, amelyet saját kormánya okozott neki Európában, és hogy elmondja, április 8-án a magyar választópolgárok olyan kormányt juttathatnak hatalomra, amely nem ellopni, hanem felhasználni akarja az uniós pénzeket, és amely nem állítja azon hamis dilemma elé Magyarországot, hogy Brüsszel vagy Budapest”.

(MTI, via 444.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.