Megszólalt a bűnbakká tett történész: Schmidt Mária félrevezette munkatársait

  • - palosm -
  • 2017. június 22.

Villámnarancs

Lejárt a szerződésébe foglalt titoktartási idő.

Amikor már azt hinnénk, hogy ennél lejjebb már nem süllyedhetne az ’56-os emlékév, mindig kiderül egy újabb részlet, ami még gyomorforgatóbbnak mutatja Schmidt Mária „munkáját”. Most a Pruck-ügy gördült tovább, mégis leginkább a NER maffiamódszereiről tudtunk meg újabb adalékokat.

A teljes Pruck-sagát most nem meséljük el újra, a lényeg az, hogy az emlékévet lebonyolító – és a Terror Házát is működtető – Schmidt-féle közalapítvány történészei egy ifjú forradalmárt rosszul azonosítottak, és amatőr módon azt írták az óriásplakátokra, hogy Dózsa László látható a képen, holott az igazság szerint Pruck Pál. De ahelyett, hogy belátta volna a hibát, Schmidt körömszakadtáig ragaszkodott ahhoz, hogy aki megkérdőjelezi az ő verzióját, az ellenség, aki nem tiszteli a forradalom emlékét.

Schmidt végül egy korábbi munkatársát,

Horváth Miklós hadtörténészt, az MTA tagját tette meg bűnbaknak,

de azt azért nem mondta ki egyértelműen, hogy tévedtek. Erre egy lejáratásban már jól bevált propagandaoldalt, az Origót használták múlt héten.

Horváth ezek után lépett a nyilvánosság elé, hogy megvédje magát. Honlapján nyilatkozatot tett közzé, és az Indexnek is beszélt az ügyről, mert állítása szerint most járt le a szerződésébe foglalt titoktartási idő.

Azt mondja Horváth, hogy az origós cikkből értesült arról, hogy ő lett volna az emlékév történész-szakmai vezetője,

szerződésében szó sem volt az emlékévről,

főleg nem vezető pozícióról. Vagyis Schmidt Máriáék azért kiáltják ki utólag szakmai vezetőnek, hogy rákenhessék a baklövést. Horváth megfogalmazásában: áthárítsák „az erkölcsi felelősséget”.

Horváth azt állítja, hogy akkor látta be tévedését, amikor a Pruck család jelentkezett nála, és erre felhívta a közalapítványban is a figyelmet. Önálló nyilatkozatot viszont nem engedett a szerződése, ezért hallgatnia kellett.

Horváth szerint nyilvánosan csak azok mondhattak véleményt a közalapítványtól, akik „az első nyilatkozatokkal” egyezően érveltek. Vagyis

Schmidt Mária végig az orránál fogva vezette a közalapítvány kuratóriumát.

Most Horváth Schmidt helyett is bocsánatot kér a Pruck családtól, amire válaszul – ezt már mi tesszük hozzá – Schmidt Mária majd nyilván lehoz egy újabb mocskolódó közleményt a blogján, talán még az M1 Híradójába is beolvassa, amit szemléz majd az Origo, és tovább hazudik, további bűnbakokat keres és talál. Feltételezzük: azért, hogy ne kelljen neki magának vállalnia a felelősséget. Mert az már felérne egy vereséggel az ideológiai harcmezőn.

Ahogy Horváth is írja: a bocsánatkérésre várók listája pedig egyre hosszabb.

De vissza a rögzíthető tanulságokhoz. Schmidt azt csinál a közalapítvány kuratóriumával, amit csak akar. Ebben a közegben eleve tilos az önálló nyilatkozat, az eltérő vélemény, és ha a főnök érdeke azt diktálja, jön a revolvermédia lejárató akciója. Bárki ellen. Így mennek a dolgok Orbán kedvenc történészének háza táján.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.