Merkel bejelentette: robbanásszerűen nő a koronavírussal fertőzöttek száma Németországban

  • narancs.hu
  • 2020. október 15.

Villámnarancs

Németország gazdaságilag sem engedhet meg magának még egy általános zárlatot.

Már nem csupán fenyegető veszély, hanem tény, hogy robbanásszerűen, exponenciálisan növekedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerda este Berlinben.

A kancellár a tartományi kormányfőkkel nyolc órán keresztül folytatott megbeszélése után hangsúlyozta, hogy fel kell tartóztatni a járványt, méghozzá nemcsak azért, mert túlterhelődhet az egészségügyi ellátórendszer, hanem azért is, mert Németország "gazdaságilag sem engedhet meg magának" még egyszer általános zárlatot, mint kora tavasszal, a járvány első hullámának idején.
Mint mondta, mindenképpen és minél hamarabb meg kell állítani az exponenciális növekedést, "különben nem lesz jó vége" a folyamatnak. Ennek belátásához elég végig tekinteni Németország szomszédságán.

A tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma  - az úgynevezett miniszterelnöki konferencia - és a kancellár megbeszélésén megállapodtak a leginkább fertőzött térségekben, az úgynevezett hotspotokban alkalmazandó új szabályokról, amelyek a többi között a vendéglátóhelyek nyitvatartásának és a nem egy háztartásban élők találkozásának korlátozásáról szólnak.

A szabályok a többi között arról rendelkeznek, hogy a hotspotokban működő vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken be kell vezetni a 23 órai kötelező zárórát, és 25, illetve a különösen súlyosan fertőzött gócpontokban 10 főre kell korlátozni a rendezvények, ünnepségek, összejövetelek résztvevőinek maximális számát.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet szerdai adatai szerint a 412 közigazgatási egység közül 47 tartozik a különösen súlyosan fertőzött gócpontok kategóriájába. Ezek többnyire nagyvárosi kerületek, például Berlin, Bréma, Essen, Frankfurt és Köln vagy összes, vagy számos kerülete.

A vírus okozta betegséggel összefüggő halálesetek száma az egy nappal korábbi 13 után jóval nagyobb mértékben, 43-mal nőtt, így 9677 halálos áldozata van a koronavírus-világjárványnak Németországban.

(forrás: MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.