Nincs elég buszsofőr a BKV-nál, már az is vezethetne, aki az irodában ül, ha van jogsija

  • narancs.hu
  • 2017. november 14.

Villámnarancs

Pedig náluk a kormányzás.

Bizonyára sokan találkoztak már a budapesti buszok oldalán virító, rendkívül szellemes "Nálunk Ön kormányozhat!" feliratokkal, amivel a BKV buszsofőröket próbál toborozni, már legalább nyár közepe óta. A vicces szlogen mögött azonban elég nagy a baj: "Szerelőket, mérnököket, irodában dolgozókat is bevetne a BKV, hogy elég járművezető legyen szolgálatban" – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, mindenkit megpróbálnak rábeszélni, akinek van megfelelő jogosítványa és egészségügyileg is alkalmas, hogy besegítő szerződéssel, megemelt óraszámban vezessen a főállása mellett. Ezt a BKV is megerősítette, a lapnak azt válaszolták: a besegítő járművezetők teljes értékű járművezetők, rendelkeznek minden szükséges képesítéssel és egyébként is megszokott dolog ez a BKV-nál, "a BKV összes ágazatában szinte a vállalattal egyidős".

A Népszava úgy számolt: tavaly év végén még 2100 buszsofőr dolgozott a BKV-nál, úgy, hogy 2016-ban összesen 353 buszvezető mondott fel, a BKV buszos üzletágában jelenleg 250-300 sofőr hiányzik.

Pedig egy ilyen toborzóvideónak ki tud ellenállni?

BKV autóbuszvezető toborzó videó 1.

Nálunk Ön kormányozhat!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.