Nincsenek – Balog Zoltán beismerő vallomása

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 1.

Villámnarancs

A miniszter, aki épp egy gimnáziumi tanévnyitón térített, ezúttal fején találta a szöget!

„A több ezer éves emberi, vallási, hitbeli és keresztény értékek alapján lehet újra megerősíteni a szétesőfélben lévő közösségeket” – hangsúlyozta Balog Zoltán, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint „ha nincsenek hiteles képviselői a keresztény értékeknek, akkor azok csak nagyon keveset érnek”.

Erről van szó!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.