Orbán reggeli szózata: aki szegény, nem magyar

  • narancs.hu
  • 2020. július 3.

Villámnarancs

Akinek nincs semmije, annyit is érdemel – új hangszerelésben.

Szokásosnak mondható péntek reggeli rádióbeszédében („interjú”) Magyarország miniszterelnöke a szokásos hülyeségek mellett mondott két érdekes dolgot.

Az egyik szinte semmiség, egy kétségtelen igazság eltorzítása, eszerint azért vagyunk szegényebbek, mint a Nyugat, mert itt kommunizmus volt. Ebben van igazság, akkor is, ha nem pusztán ezért vagyunk szegényebbek, viszont a többi a kommunizmust átélt országnál szegényebbek vagyunk, ezt viszont átlátszó hazugság a kommunizmusra fogni.

De mindez nem is érdekes, hisz' mondott ennél durvábbat is, s végső soron az is a szegénységről szólt. Ezt: „a magyar ember úgy érzi, ha nem látja évente egyszer a tengert, börtönben van”.

Ebből pedig aligha következik más, hogy akinek eszébe sem jut, hogy a nyáron lemehetne az Adriára, mert még a legrövidebb tengerparti (vagy bármilyen) nyaralást sem engedheti meg magának és a családjának, az miniszterelnök úr sorvezetője szerint bizony nem magyar ember. Meglehet, ők vannak többen.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.