Orbán reggeli szózata: aki szegény, nem magyar

  • narancs.hu
  • 2020. július 3.

Villámnarancs

Akinek nincs semmije, annyit is érdemel – új hangszerelésben.

Szokásosnak mondható péntek reggeli rádióbeszédében („interjú”) Magyarország miniszterelnöke a szokásos hülyeségek mellett mondott két érdekes dolgot.

Az egyik szinte semmiség, egy kétségtelen igazság eltorzítása, eszerint azért vagyunk szegényebbek, mint a Nyugat, mert itt kommunizmus volt. Ebben van igazság, akkor is, ha nem pusztán ezért vagyunk szegényebbek, viszont a többi a kommunizmust átélt országnál szegényebbek vagyunk, ezt viszont átlátszó hazugság a kommunizmusra fogni.

De mindez nem is érdekes, hisz' mondott ennél durvábbat is, s végső soron az is a szegénységről szólt. Ezt: „a magyar ember úgy érzi, ha nem látja évente egyszer a tengert, börtönben van”.

Ebből pedig aligha következik más, hogy akinek eszébe sem jut, hogy a nyáron lemehetne az Adriára, mert még a legrövidebb tengerparti (vagy bármilyen) nyaralást sem engedheti meg magának és a családjának, az miniszterelnök úr sorvezetője szerint bizony nem magyar ember. Meglehet, ők vannak többen.

Figyelmébe ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Kik vagyunk mi?

Bár a választás lehetséges kimenetelére vonatkozó vélemények, spekulációk, kinyilatkoztatások jelentékeny hányada alapján azt hihetnénk, hogy voltaképpen már csak az kérdés, hogy kétharmada vagy csupán sima feles többsége lesz-e a Tisza Pártnak a leendő Országgyűlésben, ezúttal képzeljük el azt, hogy Orbán Viktor megnyeri az április 12-i választást.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.