„Szerbia irányából felfegyverkezett támadás érte a magyar államhatárt” – mondta sok egyéb mellett ma Orbán Viktor az állami rádióban. Az egyszeri magyar rádióhallgató valószínűleg már nem várta meg a kormányfő mondókájának végét, hanem gyorsan összepakolta a kis cókmókját, és elindult az óvóhely felé – ugyanis Orbán egy háborúban álló, ostromlott ország képét vázolta fel, amelyet délről „szervezett támadások” érnek, miközben nyugatról is folyamatosan „támadják”.
Ez a félelemkeltő, háborús retorika tartogatott egy különösen erős párhuzamot is. Orbán méltatta a magyar rendőröket, akik „a testükkel megvédték a magyar államhatárt, úgy, hogy közben nem alkalmaztak olyan eszközöket, mint mondjuk legutóbb Berlinben, ahol már le is lőttek egy embert a napokban”. Aki nem ismeri a történetet, amire Orbán utal, joggal gondol arra, hogy Németországban rendszeresen lőnek agyon menekülteket, legutóbb Berlinben, máskor meg máshol.
| ||
A két helyzetnek azonban az égvilágon semmi köze egymáshoz. Legutóbb Berlinben az történt, hogy egy korábban terrorista szervezkedésben való részvételért elítélt, Berlinben élő iraki férfi késsel támadt egy rendőrnőre, ezért annak egyik kollégája, hogy mentse társa életét, lelőtte a férfit.
És Orbán szerint ez az eset párhuzamba állítható a déli határon köveket dobáló, elkeseredett menedékkérőkkel. Miért? Azért, mert az iraki férfi is muszlim, meg a menekültek is azok, és „azok” már csak ilyenek? Vagy mit gondol, hogy a német rendőrnek nem kellett volna megvédenie a társát? És a magyar rendőrök tényleg azért végzik jól a dolgukat, mert egy német rendőr lelőtt egy férfit Berlinben, ők meg nem?
