Orbán Viktor tananyag lesz

  • narancs.hu
  • 2015. december 19.

Villámnarancs

A miniszterelnök a Lidové Noviny című cseh napilapnak adott – egyhetes csúszással megjelentetett – interjút; szövege hamarosan bekerül a pszichológia-tankönyvekbe.

Az MTI tudósítása szerint Orbán egyebek mellett ezt mondta a cseh lapnak: „Egy olyan zárt, ideologikus burokban ül ma az európai politikai elit, amelynek alig van kapcsolata a valósággal”, illetve ezt: „Az európai politikából már hosszabb ideje kikerültek a józan ész megfontolásai.”

Persze ez így csak a szokásos püfölés Orbán-módra, ám ha kivesszük e mondatokból az „európai” jelzőt, máris más értelmet nyernek.

Mondhatná azt Orbán, hogy „Egy olyan zárt, ideologikus burokban ül ma a magyar kormányzati elit, amelynek alig van kapcsolata a valósággal”? És azt, hogy „a magyar kormányzati politikából már hosszabb ideje kikerültek a józan ész megfontolásai”?

És Önök mondhatnák?

A pszichológiában projekciónak nevezik, amikor „az egyén saját el vagy fel nem ismert érzéseit másoknak tulajdonítja, illetve másokban látja meg”, ám a tankönyvi definíció semmit nem ér érzékletes példák nélkül. Márpedig Orbán e nyilatkozatánál érzékletesebben nem nagyon lehetne a projekciót szemléltetni – ezt a csávót hamarosan tanítani fogják!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.