Simicska-kommandó ütött rajta az amerikai nagykövetségen

  • narancs.hu
  • 2014. november 10.

Villámnarancs

Vida Ildikó nem egyedül érkezett.

Csak hogy tudjuk, milyen országban élünk.

Az egyik legfontosabb állami szervezet, a korrupció elleni harc tömegfegyvere, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke 2011 óta a legismertebb magyar oligarcha hétpróbás embere: Vida Ildikó ugyanis eredményes éveket töltött Simicska cégbirodalmában, de amikor a főnök APEH-elnök volt, akkor ő volt a közvetlen helyettese is.

Vida Ildikó múlt szerdán beismerte, hogy kitiltották az Egyesült Államokból. A vallomást Simicska Lajos lapjában tette.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A botrány kirobbanása óta kínosan kerüli a nyilvánosságot, a Magyar Nemzeten kívül senki másnak nem volt hajlandó nyilatkozni, még a nemzetbiztonsági bizottság ülésére sem ment el. Ellenben hétfő délelőtt a hóna alá csapott egy tévét és egy ügyvédet, és bevonult az amerikai nagykövetségre „iratbetekintésre”. Az erről készült pszichedelikus videót itt láthatják.

Az akció értelmetlenségét és álságosságát már többen elemezték, most nem is erre szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem arra a mellékes körülményre, hogy a NAV elnökét kísérő két úriember, a Hír Tv riportere és Futó Barnabás, a Közgép ügyvédje miben hasonlít egymásra – és Vida Ildikóra, a független magyar adóhatóság elnökére.

Igen, mindhárman Simicska Lajos különítményének tagjai.

A témában lásd még:

Vida Ildikó nagyon ügyes – Kremlinológiai megfigyelések 2.

Hová áll a Pravda? – Kremlinológiai megfigyelések 3.

 

(Képünk illusztráció. Sárváron készült szeptemberben; bal szélen Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője. Balról a második Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, a nevezetes Vida Ildikó-interjú szerzője. Jobb szélen S. Lajos magyar állampolgár.)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.