Titkosított a telefonszáma? Sebaj, a Fidesz-aktivista akkor is eléri!

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 19.

Villámnarancs

Bizarr történet a XVI. kerületi polgármester háza tájáról.

A 24.hu olvasója osztotta meg bizarr történetét a portállal.

Augusztus végén történt, nem sokkal azután, hogy megkezdődött  az aláírásgyűjtés az önkormányzati választásokra, hogy az illetőnek megcsörrent a telefonja. A hívó Kleinheincz Magdolnaként mutatkozott be, s mint elmondta, Kovács Péternek, illetve a Fidesznek gyűjt aláírást. Azt tudakolta a hívott féltől, hajlandó lenne-e az aláírását adni.

Kovács Péter a XVI. kerület fideszes polgármestere, Kleinheincz Magdolna pedig, mint azt a 24.hu-nak elmondta, nemrég lépett be a Fidesz XVI. kerületi szervezetébe, s mint önkéntes aktivista ő telefonált és gyűjtött aláírásokat a Fidesznek. A lapnak elmondta, hogy nem az önkormányzattól kapta a listát, hanem „az adatkezelési szabályoknak megfelelően Fidesztől kapott adatokkal dolgozott”.

false

Csakhogy a hívott fél telefonszáma titkosított - ezért joggal lepődhetett meg a híváson.

A 24.hu megkereste Kovács Pétert, a XVI. kerületi önkormányzatot és a Fideszt is, hogy valóban Kovács Péternek és a Fidesz képviselőjelöltjeinek gyűjtött-e aláírásokat az aktivista, és hogy kitől kapta a telefonszámlistát.

Kovács Péter azt válaszolta, hogy „nincs semmi valóságalapja” a történetnek.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.