Debrecen fideszes polgármestere hisz a közoktatásban, de gyermekét a méregdrága helyi elitiskolába íratta

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 19.

Villámnarancs

A Debreceni Nemzetközi Iskola éves tandíja közel 3 millió forint.

Mint korábban mi is megírtuk, International School of Debrecen  vagyis Debreceni Nemzetközi Iskola néven Debrecen város és a Debreceni Egyetem együttesen alapítottak - szinte teljesen adófizetői pénzből - egy elit, angol-magyar tannyelvű magániskolát Debrecen-Pallagon.

false

 

Fotó: Facebook

A közel 4 milliárd forintból épült iskola a Mérce információi szerint „poroszos” oktatást mellőző, világra nyitott, az álhírek ellen is tudatosan nevelő oktatást kínál. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától meg is kapta az engedélyt az International Baccalaureate (IB) rendszerű oklevelek kiadására, ami a gyakorlatban azt jelenti, elkerülhetik a Takaró Mihály által áramvonalasított új Nemzeti alaptanterv bevezetését is.

"Orbán Viktor közvetlen elitje tehát, az általa is nagy dérrel-dúrral beharangozott Modern Városok Programból (mert ez is az egyik közpénzforrás), olyan iskolát húz fel a gazdag debreceni és környékbeli csemetéknek, amelynek elsődleges célja az, hogy megóvja őket Takaró Mihálynak, a NER újabb, pozícióba emelt csóvás emberének tanügyi ámokfutásától" - írta a Mérce.

Mint azt a Népszava megírta, Papp László, Debrecen fideszes polgármestere "egyik gyermekét a közel hárommillió forintos éves tandíjat szedő Debreceni Nemzetközi Iskolába íratta be".

Mint írják, a debreceni polgármester a civishir.hu nevű helyi portálnak elismerte, hogy a hír igaz, egyszersmind leszögezte, hogy rendületlenül hisz a debreceni közoktatás sikerében, de ugyanígy hisz a nemzetközi iskoláéban is.

A Népszava ezzel kapcsolatos kérdéseire a városháza nem válaszolt, arra hivatkozva, hogy polgármester gyermekének taníttatása nem közügy. Papp László arra a kérdésre sem válaszolt, hogy rajta kívül milyen más önkormányzati vagy állami tisztségviselők íratták gyereküket a nemzetközi iskolába.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.