De ki lesz akkor a vizesvébén: négyet alszunk, és dübörög a tusványosi gondolat

  • narancs.hu
  • 2017. július 14.

Villámnarancs

Csak az nem megy el, aki nem akar.

Négy nap és kezdődik a „legkomolyabb erdélyi fesztivál”, a „szabadegyetemek szabadegyeteme”, vagyis a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke már annyira várja, hogy ma meg is osztotta a nagyérdeművel a fesztiválok fesztiváljának mottóját.

„Tusványos, a biztos pont.”

Óriási! A mottónak megfelelően biztos pont, hogy ott lesz Orbán Viktor, aki a program szerint jövő szombaton délelőtt Tőkés Lászlóval és Németh Zsolttal beszélget arról, vajon Közép-Európa biztos pont-e? És „várhatóan megosztja az európai jövővel összefüggő dilemmáit”, mondta el az MTI-nek Németh.

A politikus azt is kifejtette, hogy Tusványos miért is biztos pont: 28 éve létezik, ráadásul a „magyar nemzetpolitika összefonódik Tusványossal, nagyon jelentős gondolatok születtek ott”. Idén sem lesz ez másként, hiszen a programból szemezgetve rögtön megtaláltuk Németh Szilárdot, ahogy Bakondi Györggyel karöltve arról beszélget majd, hogy milyen hatással van a migráció Európa jövőjére és vajon mi vagyunk-e a biztos pont (látatlanban megmondjuk, hogy nyilvánvalóan igen), de lesz majd szó a medve-ember ügyről is, ott lesz majd Kósa Lajos és Harrach Péter, hogy a választásról beszéljen vagy Soltész Miklós, hogy közép- és hosszú távú demográfiai előrejelzéseket adjon.

„A jelmondat azt is jelenti, hogy Tusványos politikai értékvilágot is jelent, és ennek egy változó időszakban megnő a jelentősége. (…) Magyarország a visegrádi négyek soros elnökeként megpróbálja a saját értékeit Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal is megosztani, és közös platformot kialakítani.”

Németh szavait Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke azzal egészítette ki, hogy a rendezvény egy

„közéleti inkubátor”,

hogy politikai presztízs ott lenni a fesztiválon, és csak az nem megy el, aki nem akar. Mindenki más viszont ott lesz. Meg a medvék.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.