Úgy tudták, felvették őket a gimnáziumba, majd jött a Klik húzása

  • narancs.hu
  • 2020. április 30.

Villámnarancs

A tankerület több gimnáziumot utasított, hogy vágják vissza a létszámot. Számos diák bukja a felvételit.

"A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője több – a központ alá tartozó – intézmény igazgatóját is arra utasította, vágják vissza a létszámot, így azok a diákok, akik a már kihirdetett felvételi eredmények alapján azt hitték, biztos a helyük szeptemberben, jövő hét elején szembesülhetnek a döntéssel" -  tudta meg az Index.

Röviden: a Klik utasítására több diák is bukja a sikeresnek hitt felvételijét.

A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumnak így 11 diákot arról kellett értesítenie, hogy mégsem vették fel őket. A március 12-én kihirdetett eredmények alapján 28 gyerek tanulhatott volna szeptembertől az iskola irodalmi-drámai-média tagozatán, de a Klik mostani döntése miatt 11 diákot el kell utasítaniuk, mert csak 17 tanulóval indulhat az osztály.

Az Index információi szerint hasonló történt a Makói József Attila Gimnáziumban és a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban is.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.