Vona Gábor és a Jobbik együtt tervezik a szebb jövőt – még egy ideig

  • narancs.hu
  • 2017. január 2.

Villámnarancs

Nem közösködik a Jobbik 20. századi pártokkal. Mert ők a 21. század.

„Összefog-e a Jobbik a jövőben bármelyik baloldali párttal?

Nem.

Jobbik Magyarországért Mozgalom”

Ezt a rövid, lényegre törő közleményt adta ki hétfőn a Jobbik. Bár a szófukar közlés csak a baloldali pártokkal való összefogást zárja ki – és egyelőre 2017-et írunk –, Vona Gábor a Hír Tv reggeli műsorában azt mondta, hogy a baloldali emberek érdekeit szívesen képviselik, de baloldali pártokkal nem fognak egyezkedni a 2018-as választási győzelem érdekében. A Jobbik mint néppárt az embereket szeretné megnyerni. És ráadásként: „Számtalanszor elmondtam már, és ez a jövőben is így marad, hogy a Jobbik a huszadik századi pártokkal nem kíván szövetségre lépni. Tehát sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel, sem a DK-val, sem a baloldali pártok bármelyikével” – jelentette ki a párt elnöke.

Vona: Nem közösködünk 20. századi pártokkal

Mire megy majd szövetségesek nélkül a Jobbik? Megvalósul netán Vona mindenkit befogadó néppártja? De mi van, ha Vecsés nem koronáz? Érdekes kérdések, de teljesen lényegtelenek annak fényében, hogy jól jár-e az órájuk. Mert ha jól, s tényleg a Jobbik a 21. század pártja, akkor úgyis megesz a fene itt mindent.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.