Interjú

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

Forgács Péter rendező

Színház

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

Magyar Narancs: A Freeszfe Egyesület megkapta a Szabolcs utcai épületet a fővárostól. Megkapta, vagy nyílt pályázaton nyerte el?

Forgács Péter: Ez egy kétfordulós nyílt pályázat volt, és a tizen-egynéhány pályázóból a miénket juttatta tovább a szakmai zsűri. A második körben tárgyalások folytak az épület hasznosításának részleteiről, végül a múlt héten a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a pályázat eredményét.

MN: Nem az volt a főváros célja ezzel a pályázattal, hogy a Freeszfének helyet biztosítson?

FP: Helye most is van a Freeszfének: két emeletrészünk a CEU belvárosi épületegyüttesében egy nagyvonalú, de ideiglenes befogadás eredménye, viszont az a helyszín, szépsége ellenére, nem igazán alkalmas arra a típusú oktatásra, színházcsinálásra, műhelymunkára, amit a Freeszfe végez. Az elmúlt öt évben több kezdeményezés is indult az önálló működési hely megtalálása érdekében, ezek végül nem hoztak sikert. A most szóban forgó, Szabolcs utcai épülettel kapcsolatban a főváros már tavaly nyáron arról beszélt a nyilvánosságban, hogy ott a Jurányi mintájára egy közösségi alkotóközpont, inkubátorház jönne létre. A Free­szfe akkori vezetése ismerte az épületet, de nem gondolkodott benne. Időközben a főváros elkezdte kidolgozni a pályázati felhívást, és hónapokkal később, a múlt év végén egy képviselői indítvány kapcsán született egy határozat: a főpolgármester kezdeményezzen tárgyalást a Freeszfével a működési hely ügyében. Ezt a határozatot mi úgy értelmeztük, hogy a fővárosnak fontos, hogy mi otthonra találjunk. A pályázati kiírás pedig ettől és tőlünk függetlenül egy inkubációs és közösségi tér létrehozását tűzte ki célul az oktatás, az ifjúságügy és a kultúra szereplőinek. Pályáztunk, mert úgy éreztük, a Freeszfe ezeknek a területeknek a metszéspontjában áll. Hozzá kell tennem, mi nem ajándékot kaptunk. Ebben a történetben egy fillér közpénz nincs, önerőnkből igyekszünk kitermelni a havi többmilliós bérleti díjat és üzemeltetési költséget, hogy szellemiséggel, értékekkel és tanulási-alkotói-művészeti közösségbe vágyó fiatalokkal – és nem fiatalokkal – töltsük meg a házat. Hatalmas terhet és felelősséget veszünk a nyakunkba.

MN: Mit szeretnétek csinálni ebben az épületben?

FP: Azt szeretnénk, hogy ez az épület egyszerre legyen játszóhely, műhely, iskola, közösségi tér és befogadóhely. Befogadunk majd előadásokat, próbafolyamatokat nemcsak a színház, de a tánc vagy a zene világából is. A befogadásról azt gondoljuk, hogy az mélyebb együttműködést jelent, nemcsak abból áll, hogy helyet adunk. Például ha befogadunk egy független csapatot, ők részt vehetnek olyan képzéseinken, ahol jogi, pénzügyi kérdésekről, pályázatírásról vagy a közösségi média használatáról tanulhatnak. Ezeket egy fiatal alkotó sehol nem tanulja, de ilyen ismeretek nélkül nem igazán lehet működni. Vagy fordítva: ha befogadjuk például a Nemzeti Performansz Színház Kollektívát, akkor velük közös workshopot tervezünk az idén indított színészosztállyal. Játszóhelyet az épület padlásterében fogunk kialakítani: a fény- és hangtechnikával felszerelt stúdió próbáknak, próbafolyamatoknak, saját és vendégelőadásoknak, komolyabb koncerteknek ad otthont. Kialakítunk egy másik, kisszínházi teret is a földszinten, oda formailag kisebb igényű előadásokat, beszélgetéseket, koncerteket, kiállításokat képzelünk. A képzéseink mellett olyan műhelyeket is indítunk, amelyeknek nem a „képzés” a célja. Az ifjúsági filmes műhely például a középiskolás fiatalokból nem filmes szakembereket akar nevelni, hanem azt célozza meg, hogy ők a saját ügyeikről, problé­máikról filmes eszközökkel beszélhessenek, közben saját magukról és mellékesen valamit a filmről is tanulva. A szenior színjátszó csoportjaink sem az esztétikai értékteremtésről szólnak, hanem egy elmagányosodó korosztálynak szeretnének célt és közösségi élményt adni a színház eszközeivel. A képzéseink pedig folyamatosan, év közben is indulnak. Ezek részben szakember-, részben művészképzések, a színházi és filmes területek mellett megjelennek a társművészetek is. A hatalmas földszint pedig találkozóhely is lesz, olyan, mint amilyen valaha a Fészek Klub vagy a Vas utcai büfé volt.

 
Fotó: Palágyi Barbara

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.