Schumann: Album for Little and Big Children / Simon Izabella, Várjon Dénes
A négykezes zongorázás talán a kamaramuzsikálás legbensőségesebb formája: a két előadó nemcsak a zeneművet, hanem a kottát és a hangszert is megosztja egymással.
A négykezes zongorázás talán a kamaramuzsikálás legbensőségesebb formája: a két előadó nemcsak a zeneművet, hanem a kottát és a hangszert is megosztja egymással.
Egy arisztokrata kislány, Putti Amália a színház bűvöletébe került egy olyan korban, amikor az ő társadalmi köreiben ez nagyon nem volt megengedett.
A francia-osztrák koreográfus és rendező munkái, beleértve a fotóit és installációit is, sokat turnéznak világszerte, de Budapesten eddig csak a 2008-as Jerk című bábos, filozofikus előadását láthattuk, amelyből utóbb film is készült.
A tízéves Willow (Caoilinn Spingall) egy yorkshire-i erdő közepén él a szüleivel – Noah-val (Kit Harington) és Imogennel (Ashleigh Cummings) –, valamint a nagyapjával (James Cosmo).
Elsőre meglepőnek hangozhat, hogy a Car Seat Headrest új albumán egy rockoperát hallhatunk.
Solveig, azaz Sara-Ko-Mara, azaz nem, elnézést, Fleur… vagyis inkább Flexie Belle 27 éves, és állandóan a neten lóg.
Két nagyszabású, késő és posztromantikus mestermű szerepel a fiatal magyar vonósnégyes lemezén: Dmitrij Sosztakovics és César Franck zongorás kvintettjei a huszonöt éves Magyar Valentin közreműködésével.
A jó színészek, a sokaknak méltán kedves sztárok valamennyire el szoktak vinni egy filmet, még akkor is, ha sántikál a forgatókönyv, s annyi csak a rendezői instrukció, hogy csináld, amit szoktál. Jelen esetben tiszta sor, különleges műalkotással van dolgunk.
A negyedik JazzFest Budapest nyitókoncertjén fellépő 55 éves muzsikus nem csak Izrael legismertebb jazz-zenésze, és a világ legjelentősebb bőgőseinek egyike, de kiváló komponista és énekes is.