Nem is csoda, hiszen a szüzességről és a tinikről sem lehet már olyan szabadon és nyíltan, politikai korrektség nélkül beszélni: a bullying és online zaklatások korában, a #metoo és a Time’s Up mozgalmak után nehéz már nevetni a pubertáskor gyötrelmein. A Négy gólya épp ezért olyan, mint egyfajta időkapszula, amelyet a mesterséges intelligencia állított elő, hogy megmutassa az eljövendő koroknak: egykor létezett egy ilyen filmzsáner is. Dave és John Chernin író-rendező páros (első játékfilmjük olyan sorozatok után, mint a Felhőtlen Philadelphia és a Mick kell a gyereknek!) ugyanis szégyentelenül előcitálja a műfaj valamennyi toposzát, és nem rest lehajolni az undorító poénokért sem: az egyik történetszál csúcspontja, amikor a suli legcsinosabb lánya öntudatlan állapotban összepiszkít egy kocsit. Ez a Meglógtam a Ferrarival Teslára optimalizált változata, de a már emlegetett Superbad is visszaköszön: hőseink újonc gimnazistaként életük első és legnagyobb bulijára készülnek. Mindenki mást vár az eseménytől: összejönni a kiszemelt leányzóval, kilépni a bátyó árnyékából, levetni a gátlásokat, vagy épp egy csúf ragadványnevet. Mindezeket így, egyben és külön-külön is ezerszer láthattuk már, nem újdonság tehát a film üzenete sem arról, hogy merjünk önmagunk lenni – csak épp furán mutat egy olyan moziban, amelynek egyetlen eredeti figurája Bobby Cannavale elvált, bulira éhes tanárfigurája.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
