Nincs az a csavaros gondolkodású sorozatgyilkos, aki meg tudná akadályozni, hogy ezek ketten a különbözőségük ellenére is örök bajtársakká váljanak – pedig Jared Leto még annál is tenyérbe mászóbb, mint amit megszokhattunk tőle; épp csak lemosta alig használt Joker-sminkjét, Jézus-frizuráját ápolatlan melósra kócolták, és már foroghatott is a kamera. A film magasról tesz a sztorira és a fordulatokra: nincsenek körömrágóan izgalmas üldözések vagy a nézőnek is feladatot adó rejtélyek. Csak két zsaru és az ő lelkiismeretük.
A nagy öreget Denzel Washington alakítja, aki épp karrierje azon szakaszában jár, amikor kizárólag a világra életunt grimasszal tekintő, passzív-agresszív figurákat hajlandó játszani. Itt is a múlt árnyai kísértik; felesége lelépett, gyerekei nem beszélnek vele, egykori munkatársai is legszívesebben leköpnék – mintha rá öntötték volna a szerepet. Önkéntes száműzetéséből egy gyilkossági ügy miatt kell visszatérnie a nagyvárosba. A zöldfülű Rami Malek, aki épp azon igyekszik, hogy maga mögött hagyja eddigi furafiú-szerepeit: idilli család, felfelé ívelő karrier, mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
A papírvékony történetet egyedül a színészi játék, és a hangulatosan fényképezett Los Angeles-i éjszaka menti meg attól, hogy már az első félórában unalomba fulladjon.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
