Az idén 31 magyar és 27 külföldi film versenyez, például Sipos Bence Valahogy így című sokszereplős, sokjelenetes, mozaikosan építkező munkája, amelyben a béna kocsmai lánykérés, a szexshopban összefutó ismerősök és az állásinterjún slicclehúzás közben kómába eső férfi jelenete után a pizzakihordó Hajdu Szabolcs elrabolja a show-t és a teljes filmet, de még így is összejön, hogy az utolsó jelenetre egy kihűlt pizza nemcsak a házasság, de az élet végzetesen abszurd banalitását is érzékeltesse egy pillanatra. K. Kovács Ákos Brankája viszont a nagyon is konkrét borzalmat mutatja meg, amikor a címszereplő belekeveredik egy szarajevói kórház gyereklopásra alapozott emberkereskedelmi ügyeibe: a film ezzel talán túl sokat markol, de a velejéig romlott, önmagát rutinosan felmentő orvos és a lelkiismeretes, de eszköztelen nővér konfrontációja hatásosan sikerül. A Pannónia dicséretében gimis diákok várják a miniszternök érkezését, csak sajnos a Nagy-Magyarország-tortáról levágták Erdélyt, hogy beférjen a hűtőbe. De mire eljutunk a csattanóig, a feszültség elillan.
Andella Mirtillnek két szereplő és egy szokatlan helyzet kibontása is elég ahhoz, hogy sűrű atmoszférát teremtsen: a Mint egy haikuban egy fiatal női dokufilmes fejét csavarja el a Japánból hazaköltözött titokzatos sushi séfnő. A szituáció nem igazán vezet sehova, de sebaj, a film jó érzékkel sajátítja ki a főzőműsorok túlesztétizált vizuális világát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
