„Az új generáció nyitottabb” – Magyarország egy afgán menekült szemével

Hazánk a tolerancia fellegvára – legalábbis ezt tapasztalta az elmúlt öt évben a húszéves Dariush Rezai. Bevándorlókat, menekülteket bemutató sorozatunk folytatódik.

„Nem akarom, hogy sajnáljanak, de a történetem nem egyszerű” – kezdi a húszéves Dariush, aki öt éve él menekültként Magyarországon. „12 éves voltam, amikor otthagytam Afganisztánt, mert vallási okokból megölték az apámat, és nem akartam az ő sorsára jutni” – folytatja folyékony magyarsággal az afgán fiú, aki a tragédiát követően embercsempészek segítségével Irán felé menekült. Itt illegálisan, papírok nélkül élt három évig. „Dolgoztam cipőgyárban, de folyamatos volt a lebukás veszélye. Afgánként Iránban nem kaptam volna papírokat, így bármikor visszatoloncolhattak volna Afganisztánba. Ilyen bizonytalan körülmények között azonban nem lehet jövőt tervezni” – mesél korai kamaszéveiről.

Így hát Dariush a gyárban megkeresett pénzéből próbált félretenni a következő állomásra, és 15 évesen ismét útnak indult – célország nélkül. Mint mondja, csak annyit akart, hogy Európába menjen egy olyan országba, ahol befogadják és élhet rendes papírokkal, legálisan. „Kb. 6-7 hónapig utaztam, leginkább éjszaka. Nem is lehetett volna nagyon célországom, hiszen ez nem olyan, hogy felszállsz egy vonatra, és leszállsz a kívánt állomáson.” Az utazásnak 2009-ben lett vége, amikor pár útitársával együtt elkapták a röszkei határon. „A rendőrségen tapasztaltam meg először azt, hogy Magyarország befogadó ország, ugyanis kérhettem öt évre szóló oltalmazott státuszt, amit három hónappal később meg is kaptam.”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ezt követően a menekülés és létbizonytalanság éveit a kemény tanuláséi váltották fel. „A bicskei menekülttáborban kezdtem magyarul tanulni, aztán befejeztem a nyolcadik osztályt, a kilencediket pedig már a budapesti Than Károly Gimnáziumban folytattam” – meséli. Elmondása szerint nem volt különösebben motivált abban, hogy jól megtanuljon magyarul vagy beilleszkedjen, mert a bevándorlási hivatalban biztosították afelől, hogy az oltalmazott státuszt amúgy is gond nélkül meghosszabbítják neki, ha letelt az első öt év. Az eredmények azonban másról árulkodnak. Dariush nagyon sokat volt Bicskén magyar gyerekekkel, hogy minél jobban tudjon beszélni magyarul, később leérettségizett, és most egy OKJ-s képzésen vesz részt, ahol turisztikai szervezőnek tanul – mint mondja, azért, mert imád emberekkel foglalkozni.

Az első öt éve most járt le, és ő már ott tart a beilleszkedésben, hogy vannak magyar barátai, sőt barátnője is, és tervezi, hogy továbbtanul főiskolán, turizmus-vendéglátás szakon. „Izabella olyan, mintha az ügyvédem lenne. Nagyon sokat segít különböző ügyintézésekben. Bármi kérdésem van, hozzá fordulok” – vall a barátnőjéről, akivel már másfél éve együtt vannak. A legfurcsább dolog egyébként számára Magyarországon pont a nők voltak. „Nem csak az az érdekes, hogy itt a hölgyek nem csadorban járnak, hanem az, hogy isznak és dohányoznak, sőt egész fiatalon, 16 évesen több kapcsolat van már mögöttük.” Emellett azt is kihangsúlyozza: örül, hogy Magyarország nem bigott ország. Dariush muszlimnak vallja magát, de nem szeret a vallásról beszélgetni. A múltja miatt érzékeny a téma a számára, arra kér, hogy kerüljük. „Az itteni barátaim tudják, hogy ha vallásról kezdenek el beszélni, akkor én leszek az első, aki kimegy a szobából.”

Dariush jelenleg a Fóti Gyermekváros Mogyoródon lévő otthonában él, ami lényegében egy árvaház. „Mivel elég messze van az OKJ-s képzés helyszíne a lakóhelyemtől, minden reggel ötkor kelek, és a fél hetes busszal jövök be Budapestre.” Tanulmányai mellett az UCCU Alapítványnál dolgozik, illetve most kapott tolmácsállást a Családsegítő Szolgálatnál, ahol az újonnan érkezett afgánoknak fog tolmácsolni. „Az UCCU Alapítványnál menekülttémában tartok foglalkozásokat középiskolás diákoknak. Járjuk az országot, így nemcsak Budapesten, hanem vidéken is találkozom magyar fiatalokkal. Bemutatjuk a témát, hogy kik azok a menekültek, milyen nemzetiségűek, milyen a kultúrájuk, és miért vannak itt.” Az eddigi tapasztalatai meglepően jók. „Azt tudom mondani, hogy a mostani magyar fiatalok nagyon nyitottak” – mondja, majd hozzáteszi, hogy tapasztalatai szerint az új generációnak már nem fontos az, hogy kinek milyen a bőre színe vagy a vallása, hanem sokkal inkább azzal foglalkoznak a fiatalok, hogy emberileg szimpatikus-e nekik valaki, vagy sem.

Neked ajánljuk