Lemez

A diszkóklubban szól

Charlotte Gainsbourg: Stage Whisper

  • - greff -
  • 2012. január 20.

Zene

A kortárs művészfilm egyik legmarkánsabb európai arcának popzenei ténykedéséről bizonyos szempontból ugyanazt lehet elmondani, mint a mozisról: Charlotte Gainsbourg-nak szüksége van az erős rendezői kézre ahhoz, hogy igazán csillogni tudjon.

Első felnőttkori albumán, a meglehetős 5:55-on Jarvis Cocker testesítette meg az irányító erőt, de a telitalálat mégis inkább Beck volt (képünkön is vele látható), akivel három évvel ezelőtt készített egy méltán körberajongott albumot (IRM).


Fotó: Autumn de Wilde

Ez az új, különböző forrású számokból összehegesztett, inkább átvezető-űrkitöltő jellegű dupla anyag is arra mutat rá könyörtelenül, hogy Gainsbourg-nak érdemes volna a jövőben is ragaszkodnia a gyerekarcú kaliforniai hangbarkácsolóhoz, ha jót akar magának a mikrofon mögött. Az első diszken nyolc új szám hallható, és a Beckkel készített első négy toronyházként magasodik a többi fölé. Az IRM világához képest diszkrét elmozdulás regisztrálható: noha ezúttal is múlt és jelen biztos kezű összecsúsztatásáról van szó, a régi dolgokban ezúttal nem a 60-as és a 70-es, hanem inkább a 70-es és a 80-as évek képezik a forrást. A címbe választott zsánert szuperszexin elővezető Paradisco tekinthető a programadó darabnak: ha a refrénben bevillanó Depeche Mode-emlékek nem is, a művésznő leheletfinoman melankolikus hangjával és távolságtartó stílusával ügyesen szembeállított masszív ütemek és vibráló szintibasszusok a többi tételben is visszaköszönnek, melyek mind tartalmaznak annyi egyéni ízt, hogy semmiképp ne lehessen őket egyszerűen csak a - most már egyre nyomasztóbb - 80-as évek retróhullámát meglovagoló újabb próbálkozásoknak tekinteni. Nem meglepő, hogy az egyéb szerzőkkel írt, hagyományosabb gitárpopos hangszerelést kapott dalok ilyen markáns felütés után fájdalmasan sápadtnak és invenciótlannak mutatják magukat - a Conor J O'Brien által írt alt-country balladát, a Memoirt leszámítva ki is esnek a fejből mindjárt a záróhangok lecsengése után.

A Stage Whisper második cédéjén az IRM turnéjáról összeválogatott, brutálisan jó hangminőségű koncertfelvételeket találunk, amik a Gainsbourg számait a lemezverzióknál picit nyersebben-rockosabban elővezető, rendkívül dinamikusan játszó (a Dylan-feldolgozásnál viszont a főhősnővel együtt szerencsétlenül bealvó) zenekar miatt egyszer mindenképp érdemesek a figyelemre - annyit viszont nem csavarnak a zenészek a dalokon, hogy hosszabb távon is érdekes maradjon az anyag. Ahhoz, láthatjuk, Beck zsenijére van szüksége ennek a negyvenéves korára egyre izgalmasabb ügyekbe bonyolódó bátor nőszemélynek.

Because/Elektra, 2011


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.