Lemez

Csík Zenekar: Lélekképek

  • - kyt -
  • 2012. január 22.

Zene

A Csík Zenekar Lélekképek című CD-je ugyanazon a műfaji határokon átvezető úton halad, amelyen a népzenekedvelőknél szélesebb körben megszerzett népszerűségig jutott az együttes.


A korábban viszonylag szokatlan határjárás során Csík Jánosék a magyar intellektuális rock felé tájékozódtak, Lovasi Andrást például állandó vendégeik között tartják számon, meg is jelenik ezen a lemezen, mégpedig Kiss Tibor (Quimby), sőt egyenesen Póka Egon társaságában - igaz, az utóbbi csak a Közép-európai Hobo Blues II. szerzőjeként van jelen, magát a darabot viszont Ferenczi György és a Rackajam hangulatos elővezetésében hallhatjuk. Az első darabok még tisztán idézik fel a magyar (erdélyi) népzenei világot, de van kuruc nóta is, jutalomjáték lehetőségét kínálva a szaxofonos-tárogatós-klarinétos Makó Péternek. Több helyen több dicséret jutna a többieknek is, hiszen rászolgáltak - így például a cimbalmos-tangóharmonikás Barcza Zsolt, aki vakmerő vállalással Beethoven Holdfény szonátáját tette az Édesanyám rózsafája más szöveggel énekelt dallama alá. Ezt a dalt persze nehéz szebben előadni, mint Balogh Kálmán és Lukács Miklós duóban, viszont Lukács itt is felbukkan, mégpedig jó kezű komponistaként kamarazenével keretezve az utolsó dalt. A zenekar a hangszerváltásokkal meggyőzően át tud lépni egyfajta szvinges, bárzenés világba is, a váltások is elegánsak, finomak, nincsenek zavaró törések. Sokféle zenei ízlés számára kínál kellemes pillanatokat a huszonhárom éves kecskeméti zenekar lemeze, unalom nincs, igaz, nem is a túlzott elmélyülést szolgálja.

 

Fonó, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.