Lemez

Csík Zenekar: Lélekképek

  • - kyt -
  • 2012. január 22.

Zene

A Csík Zenekar Lélekképek című CD-je ugyanazon a műfaji határokon átvezető úton halad, amelyen a népzenekedvelőknél szélesebb körben megszerzett népszerűségig jutott az együttes.


A korábban viszonylag szokatlan határjárás során Csík Jánosék a magyar intellektuális rock felé tájékozódtak, Lovasi Andrást például állandó vendégeik között tartják számon, meg is jelenik ezen a lemezen, mégpedig Kiss Tibor (Quimby), sőt egyenesen Póka Egon társaságában - igaz, az utóbbi csak a Közép-európai Hobo Blues II. szerzőjeként van jelen, magát a darabot viszont Ferenczi György és a Rackajam hangulatos elővezetésében hallhatjuk. Az első darabok még tisztán idézik fel a magyar (erdélyi) népzenei világot, de van kuruc nóta is, jutalomjáték lehetőségét kínálva a szaxofonos-tárogatós-klarinétos Makó Péternek. Több helyen több dicséret jutna a többieknek is, hiszen rászolgáltak - így például a cimbalmos-tangóharmonikás Barcza Zsolt, aki vakmerő vállalással Beethoven Holdfény szonátáját tette az Édesanyám rózsafája más szöveggel énekelt dallama alá. Ezt a dalt persze nehéz szebben előadni, mint Balogh Kálmán és Lukács Miklós duóban, viszont Lukács itt is felbukkan, mégpedig jó kezű komponistaként kamarazenével keretezve az utolsó dalt. A zenekar a hangszerváltásokkal meggyőzően át tud lépni egyfajta szvinges, bárzenés világba is, a váltások is elegánsak, finomak, nincsenek zavaró törések. Sokféle zenei ízlés számára kínál kellemes pillanatokat a huszonhárom éves kecskeméti zenekar lemeze, unalom nincs, igaz, nem is a túlzott elmélyülést szolgálja.

 

Fonó, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.