A Mahler-ünnep idén (Britten gyerekoperája mellett) mindössze egy nagyzenekari koncertre zsugorodott, de szerencsére megmaradt a remek hagyomány, egy új, a Budapesti Fesztiválzenekar által rendelt magyar mű bemutatója. Ezúttal Gyöngyösi Levente kapta a megbízást, aki kislánya érkezését a III. (Születés) szimfónia megalkotásával köszöntötte. Ennek megfelelő a négy tétel alcíme: Fogantatás; Belül; Születés, Kívül. Ez programzenét sejtet, amolyan (poszt)romantikus szimfonikus költeményt, és ami azt illeti, Gyöngyösi darabja valóban erősen illusztratív. A Belül tétel mintegy a méhen belüli állapotot festi, ahol is a vonósok pizzicatója és a halk üstdobütések a szívdobogást hivatottak ábrázolni, míg a negyedik tétel József Attila-megzenésítése ("Tedd a kezed homlokomra...") az apát megszólító kislány hangján szól. Nem vonható kétségbe a zeneszerző érzéseinek őszintesége, művészi értelemben viszont sovány, meglehetősen invenciótlan, bár remek zeneszerzői technikával megoldott, ám esztétikailag mégis hamis műalkotást hallottunk. Mára szinte divat lett bizonyos körökben az 1950-es évek problémátlan, zenés állami derűje, divertimentostílusa, a pentatónia valami debussys-bartókos-stravinkys-sosztakovicsos generálszósszal lelöttyintve.
A Budapesti Fesztiválzenekar különösen ihletett állapotban játszotta a darabot, de a szünet után felhangzó Mahler V. szimfónia előadását gond nélkül sorolom életem legnagyobb koncertjei közé. Fischer Iván vaskövetkezetességgel elemezte a művet, minden szélsőséges vonását felmutatta, de vastag aláhúzások nélkül, teljesen természetesen. Az agyonnyúzott Adagietto tétel máskor majdnem giccs, most éteri lebegés volt, egy hárfával kibővített vonósnégyes. A zenekar önkívületben dolgozott, a rézfúvósok külön aranyplakettet érdemelnek. Megdöbbentő, félelmetes, lenyűgöző, katartikus előadás volt.
Művészetek Palotája, szeptember 8.
