Lemez

A nagyváros szimfóniája

Julia Holter: Loud City Song

  • - minek -
  • 2013. november 3.

Zene

Kevés olyan tudatos, koncepciózus, a zenekészítést valóban sokdimenziós intellektuális alkotómunkaként értelmező alkotót tudnánk megnevezni, mint a Los Angelesben élő szerző/énekes/mindenen játszó Julia Holtert.

Az utóbbi három évben kiadott három albuma tökéletes trilógiát képez, amelyben a témák, motívumok szinte egymásnak feleselnek, és szinte tapintható, ahogy állomásról állomásra tökéletesedik a mű. Ráadásul Holter esetében nyilvánvaló, hogy az elsajátított klasszika-filológusi tudás sem veszett kárba - még ha az ő választott médiuma a mégoly ravasz és komplikáltan kivitelezett, zömmel elektronikus popzene is.

A kissé absztrakt Tragedyt (melyben Euripidész Hippolütoszát dolgozta fel) és az Ekstasist (amely egyszerre utalt Plótinoszra és Szapphóra) még egymaga rakta össze - néha többéves munkával, szinte hálószobai körülmények között. Mindezzel együtt mindkét album igazi míves munka: különösen az Ekstasis bővelkedik az emlékezetes, néha kifejezetten fülbemászó epizódokban - mutatván, hogy a szerző kiváló komponista és szinte lélegzetelállítóan jó előadó. Az idei album már igazi stúdióban, vendégzenészek kara kíséretében s egy kiváló producer (Cole M. G. N. az Ariel Pink's Haunted Graffittiből) segítségével készült - meg is látszik a kiforrott hangzáson. Viszont az már csak az ő dalszerzői talentumát és minőségérzékét dicséri, hogy az albumon szinte kizárólag elsőrangú Holter-szerzemények kaptak helyet. Egészen pontosan akad egy kivétel: a Hello Stranger - egy 1963-as Barbara Lewis-dal feldolgozása. S lám, a klasszikus souldarabban - némi lebegős, kicsit hideglelősen dream popos vokális és elektronikus kezelés nyomán - hatalmas, egyszerre nyomasztó és lelkesítő terek tárulnak fel.

Merthogy a Loud City Song valóban az urbánus lét tökéletes reflexiója, töredezettségében és ritkás mintázottságában is releváns tabló: egy nagyváros (most éppen L. A.) szimfóniája próbál lenni, és ez (mindenféle terjedelmi korlátok dacára) nagyjából sikerül is neki. A fülünkben néha Laurie Andersont (meg persze Björköt, Kate Busht stb.) felidéző, a hangulatok és tónusok széles skáláján át hintázó énekhangot a minimalista hangképekkel házasító dalok között számos remek, ebben a kontextusban már-már slágernek minősülő darab található - hogy csak a sztár és a paparazzo dialektikáját dalba öntő Horns Sorrounding Me-t vagy a This Is A True Heartot emeljük ki. Más oldalról viszont felesleges elemeire szednünk az albumot: ahogy mind többször hallgatjuk, úgy válik egyértelművé, hogy itt minden építőkő egyenértékű, s valamennyi a nagy Mű céljait szolgálja - dicséretes hatékonysággal.

Domino/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.