Lemez

A nagyváros szimfóniája

Julia Holter: Loud City Song

  • - minek -
  • 2013. november 3.

Zene

Kevés olyan tudatos, koncepciózus, a zenekészítést valóban sokdimenziós intellektuális alkotómunkaként értelmező alkotót tudnánk megnevezni, mint a Los Angelesben élő szerző/énekes/mindenen játszó Julia Holtert.

Az utóbbi három évben kiadott három albuma tökéletes trilógiát képez, amelyben a témák, motívumok szinte egymásnak feleselnek, és szinte tapintható, ahogy állomásról állomásra tökéletesedik a mű. Ráadásul Holter esetében nyilvánvaló, hogy az elsajátított klasszika-filológusi tudás sem veszett kárba - még ha az ő választott médiuma a mégoly ravasz és komplikáltan kivitelezett, zömmel elektronikus popzene is.

A kissé absztrakt Tragedyt (melyben Euripidész Hippolütoszát dolgozta fel) és az Ekstasist (amely egyszerre utalt Plótinoszra és Szapphóra) még egymaga rakta össze - néha többéves munkával, szinte hálószobai körülmények között. Mindezzel együtt mindkét album igazi míves munka: különösen az Ekstasis bővelkedik az emlékezetes, néha kifejezetten fülbemászó epizódokban - mutatván, hogy a szerző kiváló komponista és szinte lélegzetelállítóan jó előadó. Az idei album már igazi stúdióban, vendégzenészek kara kíséretében s egy kiváló producer (Cole M. G. N. az Ariel Pink's Haunted Graffittiből) segítségével készült - meg is látszik a kiforrott hangzáson. Viszont az már csak az ő dalszerzői talentumát és minőségérzékét dicséri, hogy az albumon szinte kizárólag elsőrangú Holter-szerzemények kaptak helyet. Egészen pontosan akad egy kivétel: a Hello Stranger - egy 1963-as Barbara Lewis-dal feldolgozása. S lám, a klasszikus souldarabban - némi lebegős, kicsit hideglelősen dream popos vokális és elektronikus kezelés nyomán - hatalmas, egyszerre nyomasztó és lelkesítő terek tárulnak fel.

Merthogy a Loud City Song valóban az urbánus lét tökéletes reflexiója, töredezettségében és ritkás mintázottságában is releváns tabló: egy nagyváros (most éppen L. A.) szimfóniája próbál lenni, és ez (mindenféle terjedelmi korlátok dacára) nagyjából sikerül is neki. A fülünkben néha Laurie Andersont (meg persze Björköt, Kate Busht stb.) felidéző, a hangulatok és tónusok széles skáláján át hintázó énekhangot a minimalista hangképekkel házasító dalok között számos remek, ebben a kontextusban már-már slágernek minősülő darab található - hogy csak a sztár és a paparazzo dialektikáját dalba öntő Horns Sorrounding Me-t vagy a This Is A True Heartot emeljük ki. Más oldalról viszont felesleges elemeire szednünk az albumot: ahogy mind többször hallgatjuk, úgy válik egyértelművé, hogy itt minden építőkő egyenértékű, s valamennyi a nagy Mű céljait szolgálja - dicséretes hatékonysággal.

Domino/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.