Lemez

A nagyváros szimfóniája

Julia Holter: Loud City Song

  • - minek -
  • 2013. november 3.

Zene

Kevés olyan tudatos, koncepciózus, a zenekészítést valóban sokdimenziós intellektuális alkotómunkaként értelmező alkotót tudnánk megnevezni, mint a Los Angelesben élő szerző/énekes/mindenen játszó Julia Holtert.

Az utóbbi három évben kiadott három albuma tökéletes trilógiát képez, amelyben a témák, motívumok szinte egymásnak feleselnek, és szinte tapintható, ahogy állomásról állomásra tökéletesedik a mű. Ráadásul Holter esetében nyilvánvaló, hogy az elsajátított klasszika-filológusi tudás sem veszett kárba - még ha az ő választott médiuma a mégoly ravasz és komplikáltan kivitelezett, zömmel elektronikus popzene is.

A kissé absztrakt Tragedyt (melyben Euripidész Hippolütoszát dolgozta fel) és az Ekstasist (amely egyszerre utalt Plótinoszra és Szapphóra) még egymaga rakta össze - néha többéves munkával, szinte hálószobai körülmények között. Mindezzel együtt mindkét album igazi míves munka: különösen az Ekstasis bővelkedik az emlékezetes, néha kifejezetten fülbemászó epizódokban - mutatván, hogy a szerző kiváló komponista és szinte lélegzetelállítóan jó előadó. Az idei album már igazi stúdióban, vendégzenészek kara kíséretében s egy kiváló producer (Cole M. G. N. az Ariel Pink's Haunted Graffittiből) segítségével készült - meg is látszik a kiforrott hangzáson. Viszont az már csak az ő dalszerzői talentumát és minőségérzékét dicséri, hogy az albumon szinte kizárólag elsőrangú Holter-szerzemények kaptak helyet. Egészen pontosan akad egy kivétel: a Hello Stranger - egy 1963-as Barbara Lewis-dal feldolgozása. S lám, a klasszikus souldarabban - némi lebegős, kicsit hideglelősen dream popos vokális és elektronikus kezelés nyomán - hatalmas, egyszerre nyomasztó és lelkesítő terek tárulnak fel.

Merthogy a Loud City Song valóban az urbánus lét tökéletes reflexiója, töredezettségében és ritkás mintázottságában is releváns tabló: egy nagyváros (most éppen L. A.) szimfóniája próbál lenni, és ez (mindenféle terjedelmi korlátok dacára) nagyjából sikerül is neki. A fülünkben néha Laurie Andersont (meg persze Björköt, Kate Busht stb.) felidéző, a hangulatok és tónusok széles skáláján át hintázó énekhangot a minimalista hangképekkel házasító dalok között számos remek, ebben a kontextusban már-már slágernek minősülő darab található - hogy csak a sztár és a paparazzo dialektikáját dalba öntő Horns Sorrounding Me-t vagy a This Is A True Heartot emeljük ki. Más oldalról viszont felesleges elemeire szednünk az albumot: ahogy mind többször hallgatjuk, úgy válik egyértelművé, hogy itt minden építőkő egyenértékű, s valamennyi a nagy Mű céljait szolgálja - dicséretes hatékonysággal.

Domino/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?