Egyrészt két esztendeje (ugyancsak a Concerto Budapest vendégeként) a muzsikus jóval lenyűgözőbb hatást váltott ki boszorkányos teljesítményével egyik legsajátabb koncertszámának, Prokofjev II. hegedűversenyének megszólaltatásával, mint most Brahms oly közkedvelt - bár egykoron "ellen-hegedűverseny" gyanánt azonosított - D-dúr versenyművének elegáns, magabiztos formaérzékű interpretációjával. Másrészt a Keller András által vezényelt program második felében felhangzó Stravinsky-mű, A tűzmadár előadása ezúttal nem csupán a tétet emelte érzékletes módon, de hangzó végeredményében is emlékezetesebb produkciónak bizonyult. A zenekar fejlődésének adminisztráló jellegű nyugtázása mellékes ahhoz képest, hogy színekben és dinamikában mily gazdagon, s hozzá láttató erővel idéztetett meg a közönség előtt A tűzmadár eredeti, balettzenének komponált, 1910-es verziója. A Brahms-hegedűverseny második tételének szépen teljesített oboaszólója mellé így odasorakozott megannyi szép zenekari mozzanat, hol a rejtélyes óorosz mesevarázslót, Kascsejt, hol meg a címszereplő csodaszárnyast festve elénk. Az orgona két oldalára föltelepített rezesek (trombiták és tubák) szó szerint a helyzet magaslatán álltak, s képletesen ugyanezt mondhatjuk a remek ütősökről éppúgy, mint persze magáról Keller Andrásról, aki látványvezénylés helyett most is inkább együttesét galvanizálta.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 27.
