Ami persze nem csoda: azon a három lemezen ugyanis, amelyet a mondott időszakban, Stevie Nicks és Lindsey Buckingham csatlakozása után a Mac szériában legyártott, csupa olyan - szellős és slágeres, ugyanakkor sokrétű és kifinomult, nem utolsósorban pedig a legjobb stúdiókban vagyonokból megkonstruált - dal követi egymást, amelyeket hallgatni könnyű, megközelíteni azonban még a fekete öves formaművészek számára is emberpróbáló feladat. Annyira jól például, mint most a HAIM-nak, talán még soha senkinek sem sikerült.
A három kaliforniai lánytestvér zenekara - amely már tavaly, az első kislemezek megjelenésével felettébb sikeressé vált, ez év végéig pedig nyilvánvalóan még magasabb szintekre kúszik majd fel - mindazonáltal nem gondolattalan fénymásolásban utazik. Persze vannak zavarba ejtő pillanatok (a Honey & I elejét például tényleg mintha maga Buckingham gitározta volna fel), a lemez java részén azonban a lányok a 80-as évek szintipopjának és a 90-es évek r&b toplistáinak szűrőjén át tekintenek vissza a 70-es évekre, és ez bőven elégségesnek bizonyul ahhoz, hogy megkapjuk az év egyik legizgalmasabb és utalásrendszerével együtt is legeredetibb hangzását. Ariel Rechtshaid, a Vampire Weekend, Charli XCX vagy Little Boots lemezeiről ismerhető producerkirály jól hallhatóan élete legboldogabb óráit töltötte a testvérekkel a stúdióban, miközben gép- és valódi dobhangokat, tapsot, vonósokat, szinti- és analóg basszust, nyers, ám rádiókompatibilis gitárzörejt és légiesen egymásba simuló, nagyon finom vokálokat szőtt egybe tényleg egészen lenyűgöző módon, de a Days Are Gone távolról sem csupán a hangmérnökiskolák hallgatóit vagy az audiofil bakelitgyűjtőket bilincselheti le, hiszen gyakorlatilag az összes dal hibátlan rajta. Dalszerzőkként a HAIM-lányok a hűvös, elegáns, de megközelíthető popzene finom kezű mestereinek mutatják magukat, és a zenéjükből már tényleg csak az a furcsa, halványan érzékelhető fekete színsáv hiányzik, ami a Fleetwood Mac lemezeit magasan kiemelte a kaliforniai szoft rock tengeréből. Stevie Nickset és társait a zűrzavaros magánélet és a mértéktelen kokainfogyasztás segítette ehhez a minőséghez, de most más időket írunk, és kérdés, hogy a jól nevelt, józan, organikus/vegán/gluténmentes generáció Fleetwood Macje megtalálja vagy egyáltalán megtalálhatja-e az utat a sötét vizek partjai felé. A világ szeme rajtuk lesz, amikor keresik a választ.
Universal, 2013
