„A következő módosításokat javasolták (úgynevezett barátságból): 1. A főszereplőt nemesemberre cserélni, teljesen eltávolítani még a gondolatát is egy uralkodónak. 2. Feleséget nővérre változtatni. 3. Boszorkányos jelenetet megváltoztatni, visszahelyezni egy olyan korba, amikor még hittek ilyesmiben. 4. Semmi bál. 5. A gyilkosság színen kívül legyen stb. stb.” Így háborgott 1858-ban Giuseppe Verdi, midőn szembesült az utolsó napjait morzsolgató nápolyi Bourbonok bornírt cenzúrájával, amely dehogyis mert volna a színpadra bocsátani egy királygyilkosságot! III. Gusztáv svéd királyt megölni nem kell, félnetek jó lesz, nagyjából ezt üzenték a nagyokosok Verdinek és librettistájának, a zeneszerző kioktatásaitól már eleve frusztrált Antonio Sommának. Verdi inkább továbbvitte Rómába az elkészült operát, ám a pápai állam illetékes szervei sem tétlenkedtek, így aztán a Maestro végül Stockholmból a hajdani angol gyarmatra, Bostonba helyezte át Az álarcosbál cselekményét, főszereplővé egy bizonyos Richard grófot megtéve. Mindez lényegi különbséget még az önérzetes Verdi szerint sem eredményezett, de azért érthető a törekvés, hogy újabban világszerte visszanyúlnak az eredeti svéd formához. Szombaton az Erkel Színházba is így érkezik el Az álarcosbál, méghozzá olasz rendezővel és karmesterrel: Fabio Ceresával és Michelangelo Mazzával (április 21., hét óra).
Koronás személy körül támadó gyilkos indulatok és szerelmi félreértések a végéhez érő Budapesti Tavaszi Fesztivál másik operaprodukciójában is elénk jut még e napokban. Johann Adolf Hasse 1730-as operája, a Velencében bemutatott Artaserse, a maga fiktív perzsa dinasztikus bonyodalmával, Kovalik Balázs rendezésében ígérkezik (Fesztivál Színház, április 21. és 22., hét óra). Illetve fogalmazzunk óvatosabban, mert az előzetes jelek szerint a müncheni Theaterakademie August Everding mesterszakos hallgatói olyan változattal állnak majd elő, amelyet immár természetesen nem a cenzúra, hanem a rendezés formált át merész határozottsággal, többek közt egy Wilhelmine von Bayreuth nevű – Hasse-kortárs – történeti alakot (festményünkön) is felléptetve, a mesterszakot már rég kijáró énekeslegenda, Anja Silja személyében.
És akkor jöjjenek pergő staccatóban a koncertek, amelyeket bűnös mulasztás lenne említetlenül hagynunk. Frankl Péter és Várdai István közös kamaraestje például feltétlenül ilyennek tekinthető: a két művész a 19. századi német romantika tájait járja be, Dohnányi Ernő 1899-es cselló-zongora szonátájáig elérve (Zeneakadémia, április 21., fél nyolc).
Beethoven Missa solemnisének megszólaltatására az Óbudai Danubia Zenekar vállalkozik majd A szabadság mítosza fantáziacímű koncertjén: Hámori Máté vezényletével, Kolonits Klára és további jeles énekes szólisták közreműködésével (Zeneakadémia, április 26., fél nyolc). Boldoczki Gábor és barátai a barokktól a 20. századig fognak kalandozni (Zeneakadémia, április 24., fél nyolc), Takács-Nagy Gábor viszont következetesen kitart Mozart és Haydn zenéjénél, a Fesztiválzenekart igazítva egészen ritkán hallott műveket is előhozva a bécsi klasszika trezorjából (Zeneakadémia, április 20., háromnegyed nyolc; április 21., fél négy).
